Megosztás
2013.2.6.

Az Orbán-kormány az agrárkamarát is saját klientúrájára bízta - ez derül ki a szervezet honlapján nyilvánosságra hozott listákból, amelyek a kamarai választások jelöltjeit ismertetik. A Párbeszéd Magyarországért (PM) tiltakozását fejezi ki a szakmai köztestület és a kamarai önkormányzatiság megcsúfolása miatt, és követeli a választások azonnali felfüggesztését, valamint egy új választási szabályzat elkészítését, amely biztosítja a szavazás valóban demokratikus lebonyolítását.

A kamarai választásnak nevezett színjáték szabályait a jórészt a kormányközeli Magosz vezetőiből álló átmeneti elnökség dolgozta ki, és csupán egyetlen szervezet, a Magosz állított listát minden megyében. A tagok, a gazdálkodók szavazata, így csak formalitás, arra korlátozódik, hogy az egyetlen zárt lista feletti, egyetlen karikába berajzolja az X jelet.

Amellett, hogy a magyar agráriumot a jövőben megszervező új köztestület küldöttlistái a teljes Magosz vezérkart tartalmazzák, a leendő agrárkamara küldöttei között ott vannak a Fidesz holdudvarának oszlopos tagjai is, akiket az Orbán-kormány a kistermelők kárára hozott helyzetbe az állami földekkel. Ilyen például a Felcsút környékén 1300 hektárral „jutalmazott” Búzakalász 66 Kft., vagy Prettl Nándor fideszes megyei önkormányzati képviselő, aki családtagjaival több, mint 200 hektár állami földet nyert tavaly Baranyában. Helyet kapott a Puszta Agro 2010 Kft. is, amely több mint 400 hektár állami földet nyert Borsod megyében, illetve a Héjja Testvérek Kft., amely több mint 1000 hektár állami föld bérletét nyerte el húsz évre Csongrád megyében.

A PM szerint így eldőlt, hogy a kistermelők, családi gazdálkodók, a falvakban kétkezi munkával megélhetést keresők érdekeit az új Agrárkamara sem fogja képviselni. Így a jelenleg alulról szerveződő települési gazdatanácsoké lesz a feladat, hogy kezükbe vegyék saját érdekeik képviseletét. Az ügyben tapasztalt többszörös jogsértés miatt a PM az ügyészséghez fordul.

Budapest, 2013. február 6.

Szabó Rebeka
Párbeszéd Magyarországért