Megosztás
2016.8.10. |

A Párbeszéd Magyarországért szerint felháborító, hogy úgy tiltották ki a turistabuszokat a Várból, hogy nem biztosították a parkolásukat. Ehelyett a zöldfelület feláldozásával próbálják orvosolni a problémát. A párt követeli a természet tönkretétele helyett a minőségi koncepciót, hogy nemzeti örökségünk iránti felelős tisztelettel vezesse valaki a kerületet és az országot.

 

A szezon idején napi 2-300 autóbusz megfelelő elhelyezését évek óta nem tudják megoldani. Az I. kerület gazdasági programja, amely kizárólag az idegenforgalomra épít, az ebből adódó feladatok megoldását nem keresi. A KÖZOP terve, a Déli pályaudvar használaton kívüli üzemi területén buszpihenő kialakítása nem valósult meg, de a mozgó Várhegy gyomrába tervezett mélygarázsok is felelőtlenek. Csak arra van terv és pénz, ami mind az itt élők, mind a turisták számára érdektelen és káros, így a minisztériumok idetelepítése.

 

Orbán Viktor megalomán terveiért semmi sem drága: idén egyszerre építik a miniszterelnöki palotát és fektetnek csatornát a Palota úton, az önkormányzat pedig maximum 8 busz jelenlétét engedélyezi a Vár területén. Az építkezéseket előre lehetett tudni, mégsem készült fel rá sem a kerület, sem a főváros kormánypárti vezetése. Különösen káros az a szemlélet, hogy a zöldfelület „beépítetlen terület”, amelyre lehet építkezni. A történelmi belvárosban a park kiemelten fontos érték, az élhető város alapvető feltétele.

 

Budapest, 2016. augusztus 10.

V. Naszályi Márta

budavári önkormányzati képviselő

Párbeszéd Magyarországért

 

Párbeszéd: Veled!

Csatlakozz!