Megosztás
2015.6.20. |

A PM szerint semmis a 2017-es úszó-vb beruházására kötött szerződés. Magyar Nemzeti Vagyonkezelő azelőtt szerződött le a Garancsi „új Simicska” István tulajdonában lévő Market Építő Zrt.-vel, hogy erre jogosulttá vált volna.

 

Kapkodva indult a felkészülés az úszó világbajnokságra, és ahogy a PM előre megjósolta, szabálytalanságokkal és korrupcióval terhes ez a beruházás is.

 

A Népszabadság információi szerint Orbán új kegyence, Garancsi István cége május 11-én nyerte el a közbeszerzést, 12-én szerződést kötöttek az MNV-vel, és 18-án már le is tették a beruházás alapkövét. A szerződéskötést lehetővé tevő kormányhatározat azonban csak május 26-án jelent meg és vált hatályossá.

 

A 1331/2015. (V. 26.) számú kormányhatározat szerint „A Kormány … engedélyezi, hogy az állam nevében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő … a … szerződést … megkösse, azzal, hogy a  kötelezettségvállalás összege … nem haladhatja meg a 49,0 milliárd forintot.”

 

A Garancsi-féle ajánlat értéke egyébként 48,72 milliárd forint – a korábban emlegetett 25 milliárdos összköltség helyett.

 

A felhatalmazás nélkül kötött Market-MNV szerződés érvénytelen. Ha a kormány és az MV Zrt. nem reagál érdemben, a PM megteszi a szükséges jogi lépéseket.

 

Addig is jelezzük, hogy bár az úszó-vb megrendezését támogatjuk, azt nem fogjuk hagyni, hogy ennek leple alatt Orbán újra az oligarcháit hizlalja a mi pénzünkön!

 

Budapest, 2015. június 20.

 

                                                                       Tordai Bence, a PM szóvivője