Megosztás
2015.1.7. |

A minimálbérért dolgozók arculcsapása az, hogy annak kézhez kapott összege nem éri el a létminimumot, míg a 165 kormánytag dőzsöl.  A PM azt követeli a luxuskormánytól, hogy vonja vissza az államtitkárok indokolatlan fizetésemelését, és csökkentse le a kormánytagok számát!

 

Év végén állapodtak meg a felek, hogy idén bruttó 105 ezer forint lesz a minimálbér, ebből viszont – családi adókedvezmény nélkül– csupán alig 69 ezer forint marad kézben. A látszólagos minimálbér-növekedés mögött valójában adó- és járuléknövekedés áll, a munkaadóknak lett megint drágább a minimálbéres dolgozó, miközben nekik alig emelkedett a nettó keresetük, ami még mindig távol van a 87 ezer forintos létminimumtól. 

 

Eközben az elmúlt negyedszázad legdrágább kormánya jött létre. A 165 tagú Fidesz-kormány az elődjének a kétszerese, éves fizetésük elképesztő mértéket öltött, meghaladja a 2,3 milliárd forintot. Ráadásul a miniszterek 88 államtitkárnak a fizetését emelték meg 30 százalékkal indoklás nélkül, így sok esetben az államtitkári fizetések meghaladják a miniszterit. 

 

A Párbeszéd Magyarországért ezért azt követeli, amíg a kormány nem emeli a nettó minimálbért legalább a létminimum szintjére, addig vonja vissza a luxusállamtitkárok indokolatlan fizetésemelését, és csökkentse le a kormánytagok számát.

 

Budapest, 2015. január 7.

 

Tordai Bence, a PM gazdasági kabinetjének vezetője,

 

Erőss Gábor, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja