Megosztás
2017.2.23. |

Ma 8 éve történt, hogy a hat halálos áldozatot követelő, rasszista indíttatású támadássorozatban a tatárszentgyörgyi telep utolsó házainak egyikére Molotov-koktél dobtak, és az égő házból menekülőkre halálos lövéseket adtak le. A támadásban az akkor 27 éves Csorba Róbert és 5 éves kisfia vesztette életét, ez a rasszista gyilkosok bűne, de az őket hergelő politikusok felelőssége is egyben.

A gyilkosságsorozatot megelőzték olyan, aljas szándékkal megírt cikkek, elmondott beszédek, melyeknek legfontosabb célja az volt, hogy a magyar romák és magyar nem romák között konfliktus, akár polgárháború törjön ki. A támadók – akikről a mai napig nem tudjuk, hogy a támadássorozat kivitelezéséhez szükséges eszközökre, pénzre és járművekre miként tettek szert – börtönben vannak. De a mai napig szabadon vannak azoknak az eszméknek hirdetői, akik kényelmes karosszékeikben ülve ontják magukból a gyűlöletet.

A mai napon közel 150 településen tartanak megemlékezéseket és gyújtanak gyertyát közös halottainkra emlékezve. A Párbeszéd azt javasolja, hogy február 23-a legyen minden rasszista indíttatású támadás áldozatának emléknapja.

Budapest, 2017. február 23.
Párbeszéd Sajtó

 

Nekünk mindenki számít!
Csatlakozz!