Népszavazást Paksról!
Megosztás
2014.3.10. |

Megszállták a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fő utcai épületének portáját péntek délelőtt a paksi bővítés ellen tiltakozó Együtt-PM-es aktivisták.

 

Az ellenzéki párt aktivistái egy "Elég a titkolózásból! Népszavazást Paksról!" feliratú molinót feszítettek ki az épület fogadóterében. 

Szabó Rebeka, a PM független országgyűlési képviselője a jelenlévő újságíróknak elmondta: elfogadhatatlannak tartják az atomerőmű tervezett bővítésének módját, ezért a Moszkvában erről kötött szerződések nyilvánosságra hozatalát, valamint népszavazást követelnek a kérdésről.     "Orbán Viktor fél", ezért nem akarja megkérdezni a lakosságot erről a kérdésről - fűzte hozzá.

A rendőrség dél körül előállította az aktivistákat és jogsértő magatartására hivatkozva feloszlatta a spontán tüntetést, mivel az szerintük súlyosan megzavarta a minisztérium működését. A helyszínen tartózkodó egyik rendőrtiszt a gyülekezési jog megsértése miatt háromszor távozásra szólította fel az aktivistákat, akik ennek nem tettek eleget.

Ezt követően a rendőrök egyenként a bejárat előtt várakozó rendőrségi járművekbe cipelték a tüntetőket, akik passzív ellenállást tanúsítottak. A tüntetők minden előállítás után a "Népszavazást Paksról!" jelszót skandálták.

Szabó Rebeka újságíróknak tett újabb nyilatkozatában azt mondta, "Orbán Viktor Magyarországában a békésen tiltakozó, nyilvánosságot követelő tüntetőket elviszik a rendőrök, míg az oligarchák szabadon rabolhatják mindannyiunk vagyonát".

"Persze lehet azt mondani, hogy a mi aktivistáink megsértettek bizonyos jogszabályokat" - folytatta az ellenzéki politikus, aki szerint azt is látni kell, "hogy Orbán Viktor minden írott és íratlan szabályt megszegett" akkor, amikor az "országot évtizedekre eladósító paktumot kötött Putyinnal".

Szabó Rebeka szerint elfogadhatatlan, hogy ez alapján minden magyarnak legalább félmillió forintot kell visszafizetnie. Gyalázatosnak nevezte továbbá, hogy a paksi atomerőmű bővítéséről szóló, felhatalmazás nélküli megállapodással az ország energiapolitikáját is hosszú időre meghatározták.

A képviselő emlékeztetett, az Együtt-PM vasárnap a fővárosban újabb tüntetést tart a paksi beruházás ellen.

 

Budapest, 2014. január 31.

 

Forrás: MTI