Megosztás
2013.5.12.

A Párbeszéd Magyarországért számára teljességgel elfogadhatatlan, hogy sajtóhírek szerint több fideszes képviselő is nőket bántalmazott - közölte Scheiring Gábor, aki országgyűlési képviselőtársával, Szabó Tímeával közösen vasárnap tartott sajtótájékoztatót Budapesten.

 Az ellenzéki politikus felemlegette, hogy a közelmúltban ült át a függetlenek közé Balogh József, akinek élettársát korábban a kecskeméti kórházban kezelték, ahová sajtóinformációk szerint azért került, mert a képviselő bántalmazta.
    
A sajtóban megjelentekre utalva említette a fideszes Meggyes Tamást, akit korábbi felesége azért jelentett fel, mert "verte őt". Sajtóinformációkra hivatkozva hozzátette: kevésbé ismert Lipők Sándor kemecsei polgármester, fideszes képviselő esete, aki 2003-ban "verte meg brutálisan a feleségét és a segítségére siető munkatársát". Daher Pierre-ről, az edelényi Koch Róbert Kórház igazgató főorvosáról, fideszes országgyűlési képviselőről "a közelmúltban derült ki, hogy egy őt munkaügyben meglátogató nővel szemben alkalmazott erőszakot" - mondta szintén sajtóhírekre alapozva Scheiring Gábor. Hozzátette, a politikus ellen is feljelentést tettek. Ha a hírek igazak, akkor elfogadhatatlan, hogy ezek az emberek továbbra is országgyűlési képviselők és a Fidesz tagjai - jelentette ki. A PM ezért egy lemondólevelet írt számukra, amelyet hétfőn át akarnak nyújtani nekik. Szavai szerint az ügyben Orbán Viktor miniszterelnöké a felelősség, mert a választások előtt személyesen hallgatta meg a kormánypárt képviselőjelöltjeit, és "minden bizonnyal tudott" a múltjukról is.


    
Szabó Tímea arról beszélt, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyolc hónapja ígéretet tett arra, hogy december végéig benyújtják a családon belüli erőszak önálló tényállásáról szóló javaslatot. A kormány végül  négy hónapos késéssel, csak most pénteken nyújtotta be a hozzátartozók közötti erőszakra vonatkozó indítványt, ráadásul az egy "totális árnyékra vetődés" - mondta. Kifogásként említette, hogy az indítványból kihagyták a civilek javaslatait, így nem került bele a megfélemlítés, a pszichés vagy lelki szenvedés okozása, a gazdasági függőség, illetve a kizsákmányolás tényállása. Szavai szerint csak annyi történt, hogy a nevesített tényállások büntetési tételeit szigorították. Balog Zoltán "szégyellje magát, hogy nyolc hónap alatt ennyit tudott kiköhögni (...) hogy figyelmen kívül hagyta a civilek javaslatait (...) hogy többszöri konzultálásunk eredményeképpen sem tudott egy értelmes javaslattal előállni" – fogalmazott Szabó Tímea. Hozzátette: a miniszter, a miniszterelnök és a kormány magára hagyja a védelemre szoruló magyar nőket. A PM hétfőn újra benyújtja a témában készített javaslatát - közölte.