Megosztás
2015.2.25. |

A Párbeszéd Magyarországért meggyőződése szerint a gyermekek bántalmazására nincs kifogás, ami pedig a szigetszentmiklósi ügyben történt, az elfogadhatatlan. Ezt a párt társelnöke mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

 

    Szabó Tímea úgy fogalmazott: a legfelháborítóbb, hogy a hatóságok régen tudtak az esetről. Szavai szerint a "szülőknek nevezett valamik valahol az emberek és az állatok között helyezkednek el", de nem csak nekik, hanem a hatóságoknak is óriási a felelősségük abban, hogy ilyen esetek megtörténhetnek.
    A PM politikusa ezért írásbeli kérdést nyújt be Polt Péter legfőbb ügyésznek, akitől azt kérdezi, hogy lesz-e felelősségre vonás az ügyészségen belül. Indoklásként azt mondta, hogy az eljáró bíró nem tudott más ítéletet hozni, ugyanis az ügyészség "elképesztően hanyag és rossz" munkát végzett.
    Egy másik írásbeli kérdésben azt kéri Pintér Sándor belügyminisztertől, számoljon be arról, az elmúlt években hogyan képezték a rendőrséget, hogy hatékonyabban tudják felderíteni a családon belüli erőszak ügyeit.
    Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterétől pedig azt kérdezi, szerinte elég-e, hogy "önálló tényállássá vált a családon belüli erőszak". A PM már korábban megmondta, hogy a törvénynek nem lesz visszatartó ereje, mert rendszerszintű változásokra van szükség - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy ennek érdekében egy hónapja benyújtott egy módosító csomagot, de azt még nem vették napirendre.
    A Budapest Környéki Törvényszék kedden kiskorú veszélyeztetése miatt két-két év börtönre ítélte egy szigetszentmiklósi házaspár tagjait. A szemérem elleni erőszak és erőszakos közösülés bűntette alól viszont felmentették őket. Mivel a bíróság az előzetes letartóztatásban töltött időt beszámította, a büntetést letöltöttnek tekinti.
    A Pest Megyei Főügyészség nevelése alatt álló, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat 2013 novemberében a házaspár ellen, a per tavaly januárban kezdődött és zárt ajtók mögött zajlott.



MTI 2015. február 25., szerda 11:26