Megosztás
2013.5.18.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amelyben arra szólítják fel a kormányt, hogy a munkavállalók érdekében dolgozzon ki cselekvési terveket, és módosítsa a Munka törvénykönyvét, valamint a kapcsolódó törvényeket - jelentette be Tordai Bence, a PM elnökségi tagja. Álláspontja szerint erre azért van szükség, mert az Orbán-kormány legnagyobb kárvallottjai a munkavállalók.

Tordai Bence hozzátette: társadalmi párbeszédet indítottak az interneten, ahol arról kérdezték a polgárokat, hogy a munka világával kapcsolatban milyen észrevételeik vannak, ezeket feldolgozva, illetve az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség kampánykörútja során összegyűjtött tapasztalatokat összesítve dolgozták ki programcsomagjukat. Ezt határozati javaslat formájában fogják benyújtani az Országgyűlésnek a jövő kedden.    

Az ellenzéki politikus szerint Orbán Viktor keleti modellre épülő gazdaságpolitikája már Kínában is meghaladottá vált, hiszen ott is egyre többet költenek felsőoktatásra. Eközben Magyarországon 3 év alatt 40 százalékos forráskivonással sújtották a felsőoktatást. A kormány legnagyobb bűne azonban az új Munka törvénykönyvének megalkotása volt - tette hozzá.   

A PM három területen javasol módosításokat. Álláspontjuk szerint rendezni kell a jövedelmi viszonyokat, vissza kell vezetni a többkulcsos adót és az adójóváírást, így a legkevesebbet keresők 8-10 ezer nettó jövedelemnövekedést érhetnek el. A nettó minimálbérnek belátható időn belül el kell érnie a létminimum szintjét, és a gyermekek utáni adókedvezményt is igazságosabbá kell tenni.   

Hangsúlyozzák: kevesebb, de jobb minőségű közmunkaprogramra van szükség, azt pedig fizessék meg legalább a minimálbér szintjén. Az álláskeresési járadék folyósítását a jelenlegi háromról emeljék vissza 9 hónapra, hiszen jelenleg 16 hónap az átlagos munkakereséssel töltött idő, így a PM javaslatai között annak 12 hónapra növelése is szerepel.   

 

 

A 25 év alatti fiatalok 30 százaléka nem talál munkát, így arra kérik a kormányt, hogy uniós forrásokból hirdessen ifjúsági garanciaprogramot. Ez azt jelentené, hogy ha a pályakezdő fiatal hat hónapon belül nem talál állást, akkor garantálják neki az elhelyezkedését segítő képzést, vagy a tényleges munkához jutást.   

A PM követelései között szerepel, hogy ne lehessen kirúgni a gyesről visszatérő kismamákat, munkába állásuk esetén is végig kaphassák a gyest, valamint bővüljön a bölcsődei és óvodai férőhelyek száma.    

A javaslat szeptember elsejéig adna időt a kormánynak arra, hogy az egyéni munkavállalói jogok esetében helyreállító lépéssorozatot tegyen. Ez egyrészt a pótlékok újraszabályozását, másrészt a távolléti és szabadságolási szabályok újraírását jelentené, de szorgalmazzák azt is, hogy ne lehessen képességhiányra hivatkozva megfosztani a végkielégítéstől az elbocsátott munkavállalót.   

A sajtótájékoztató ideje alatt a PM öt aktivistája egymással összekötözve ült a Nemzetgazdasági Minisztérium József nádor téri épületének bejárata előtt, nyakukban "Elég a szolgaságból" felirattal. Tordai Bence a javaslatok ismertetése után a minisztérium kapujára ragasztotta a határozati javaslatot.

(Kánya Andrea fényképei)