Paks_atomerőmű
Megosztás
2014.10.15. |

 

A napokban repülőn érkezett friss üzemanyag Paksra, amivel egy újabb- és immár a sokadik – kormányzati hazugság lepleződött le: kiderült, hogy a vasúti szállítás, amelyre a nyár folyamán a sérült fűtőelemek esetében sor került, egyáltalán nem volt biztonságos. Az Együtt-PM szerint a kormánynak sürgősen be kell fejeznie a mellébeszélést: az atomenergia nem játék, a magyar lakosság pedig megérdemli az őszinte tájékoztatást.

 

Az OAH honlapjára felkerült adatok szerint szeptember végén repülőn szállítottak friss üzemanyagot a paksi atomerőműbe, amire a térségünkben csak kivételesen ritkán, magyar viszonylatban pedig egyáltalán nem került még sor. A légi beszállítás különösen érdekes két ok miatt. Egyrészt az útba eső Ukrajnában háborús konfliktus zajlik, amelyben a nyár folyamán egy utasszállító repülőt is lelőttek, másrészt a kormány és a nukleáris hatóság épp nemrégiben deklarálta – a sérült paksi fűtőelemek vasúton történő kiszállítása kapcsán –, hogy a vasúti transzfer tökéletesen biztonságos.

 

 

Ezt az állítást az Együtt-PM már akkor is kétségbe vonta, most azonban az OAH is elismerte, hogy hazugság volt az ezzel kapcsolatos kormányzati propaganda. Hiszen ha a vasút biztonságos lenne,akkor semmi ok nem volt a légi szállításra, ha viszont az OAH mostani tájékoztatásának megfelelően indokolt volt a fűtőanyag reptetése, akkor a sérült fűtőelem-kazetták vasúti utaztatása az ő megítélésük szerint is vállalhatatlan kockázatot jelentett.

 

 

Ráadásul ez már nem az első kormányzati hazugság Paksról. A kormányálláspont mindeddig az volt, hogy azért választottuk ki tendereztetés nélkül a Roszatomot a paksi bővítés megvalósítására, mert egyedül ők kínáltak hitelt is a kivitelezéshez. A bővítési beruházás iránt korábban érdeklődő Westinghouse viszont épp a napokban kínált fel finanszírozási csomagot a cseh kormány számára a temelíni atomerőmű-beruházáshoz, egyértelmű cáfolatát adva a kormányzati hazugságoknak. 

 

Közben Jávor Benedek EP-képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában az Európai Bizottság azt is egyértelművé tette, hogy a paksi finanszírozási konstrukció nem került benyújtásra a Bizottságnak a magyar kormány részéről, így semmiképpen nem felelhet meg a valóságnak a kormány visszatérő érvelése, miszerint Brüsszel mindent elfogadott és jóváhagyott a beruházás kapcsán.

 

Az Együtt-PM szerint az Orbán-kabinet napi rutinnak számító hazugságspirálja Paks ügyében nem folytatható. Egy sok ezer milliárd dolláros, az egész régió nukleáris és politikai biztonságát befolyásoló beruházás túlságosan komoly ügy ahhoz, hogy a kormányzat csak hazug állításokkal és csúsztatásokkal kommunikáljon róla az állampolgárokkal. Ha az atomerőművel kapcsolatban az igazság nyilvánosan nem vállalható, az csak egyet jelenthet: Magyarországnak a legsürgősebben ki kell szállnia a nukleáris bizniszből.

 

Budapest, 2014. október 15.

                                                                       Együtt-PM Sajtó