Megosztás
2014.3.10.

A mai délután folyamán aktivistáink és politikusaink spontán demonstráció keretében meglátogatták az Állami Számvevőszék, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Legfőbb Ügyészség és a Magyar Nemzeti Bank épületét. Minden helyszínen plakátokat ragasztottak ki a bejáratnál, melyeken az „Elég a hallgatásból! Vizsgáljátok ki a NAV botrányt!” felirat szerepelt.


Az akcióval arra akartuk felhívni a figyelmet, hogy a Fidesz képviselői nem jelentek meg a számvevőszéki és költségvetési bizottság ellenőrző albizottságának általunk kezdeményezett, mai ülésén.

A spontán demonstráció során a rendőrség többeket igazoltatott, egy aktivistánk ellen pedig gyülekezési joggal visszaélés szabálysértése miatt indítottak eljárást.

Az Együtt-PM Szövetség továbbra is követeli, hogy induljon átfogó vizsgálat a volt adóellenőr által elmondottak alapján!

 

2013. november 27.

Együtt-PM Szövetség