Párbeszéd Magyarországért
Megosztás
2018.12.7. |

Mára egyértelművé vált, hogy az Orbán-rezsim a magyar munkavállalókat jogfosztott rabszolgáknak tekinti. A túlórákkal kapcsolatos durva módosítások egy hosszú folyamatba illeszkednek. Az Orbán-kormány 2010-es hatalomra kerülése óta folyamatosan úgy alakítja a Munka törvénykönyvét, hogy a munkavállalók munkakörülményei egyre csak romoljanak, jogai pedig csorbuljanak. E folyamat eredményeként a hazai munkavállalók jogfosztottá, kiszolgáltatottá váltak; a hatalom a magyar dolgozókat egyszerűen eladta a külföldi multinacionális vállalatoknak és az itthoni oligarcháknak.

A hazai baloldalnak elemi kötelessége, hogy fellépjen a munkavállalók jogainak védelméért.

Mindezt figyelembe véve a Párbeszéd – az MSZP-vel karöltve – kész népszavazást kezdeményezni annak érdekében, hogy megakadályozza a Munka törvénykönyvének drasztikus, munkaidő-beosztással kapcsolatos módosítását. Meggyőződésünk ugyanis, hogy e törvénymódosítás a hatnapos munkahét, a „kommunista szombatok” be-, illetve visszavezetését jelenti.

Amennyiben a törvényt mégis elfogadják, Áder Jánoshoz fordulunk, követelve, hogy a köztársasági elnök – számos eljárási szabálytalanság miatt – ne írja alá a törvényt. Azt a törvényt, amelyről az elnyomó hatalom még a parlamenti vitát is berekesztette; azt a törvényt, amelynek bizottsági tárgyalásán a szakszervezeti vezetők nem szólalhattak fel.  

Ha az államfő mégis aláírja a rabszolgatörvényt, beadvánnyal fordulunk az Alkotmánybírósághoz annak megsemmisítése érdekében.

A Párbeszéd úgy látja, Orbán Viktor semmibe veszi a munkavállalókat, s módszeresen kizsigereli őket. Nem növelni kell a munkavállalók terheit, hanem csökkenteni azokat. Nem több túlórára, hanem több szabadidőre, pihenőidőre, juttatásra lenne szükségük a hazai dolgozóknak.

A Párbeszéd éppen ezért törvényjavaslatban kezdeményezte, hogy ne legyen több „hatnapos” munkahét, vagyis a pihenőnapokat ne kelljen ledolgozni. Az úgynevezett hosszú hétvégék minden napja legyen valódi munkaszüneti nap!

A Párbeszéd szerint a munkaidő csökkentése a jövő. A XX. század elején radikális gondolatnak számított az ötnapos munkahét bevezetése, de ma már a fejlett gazdaságokban a négynapos munkahetekkel kísérleteznek. Németországban már ma is választható teljes állásban a 28 órás munkahét.

A munkaidő további csökkentése a XXI. század, a robotika évszázadának elkerülhetetlen velejárója. Emellett – a Párbeszéd meggyőződése szerint – a munkavállalók valódi biztonságát csak a dolgozói alapjövedelem bevezetése jelentheti.

Egyértelmű a helyzet. Ismét csorbítani akarják a munkavállalók jogait. Éppen ezért mindazoknak, akiknek fontos a magyar dolgozók védelme, egységesen kell fellépniük. A magunk eszközeivel támogatjuk a hazai szakszervezeteket abban, hogy megálljt parancsolhassanak a munkavállalók jogfosztásának – ha kell a tárgyalóasztaloknál, de ha kell, az utcákon.

A Párbeszéd részt vesz a szakszervezetek szombati demonstrációján és támogatja követeléseiket.

 

Csatlakozz!