Megosztás
2013.9.11.

Jelenleg összesen 172, legalább 250 kilowattos szélkerék üzemel az országban (ugyanannyi, mint 2011-ben), az összesített kapacitásuk nem éri el a 330 megawattot. Ugyanakkor mintegy 1000 megawattnyi új kapacitás kiépítésére van bejelentett beruházási igény, ezeket azonban a kormány nem engedi be a magyar energiapiacra. Szélerőművi fejlesztés a kormányváltás óta nem történik az országban: új szélerőmű-beruházások engedélyezésére utoljára még az előző kormány írt ki pályázatot, de azt a tendert Orbánék a hatalomba lépésük után visszavonták, újabbat pedig azóta sem hirdettek meg.


A Fidesz-KDNP-kabinet azzal magyarázza a fagyasztást, hogy az energiarendszer nem bír el újabb szélerőműveket, ez azonban nem igaz: a rendszerirányító MAVIR álláspontja szerint 400 MW-nyi kapacitásnak még a jelenlegi műszaki feltételek mellett is lenne helye a magyar villamosenergia-rendszerben.

A befektetők távoltartását szolgálja az is, hogy Magyarországon mintegy 35 engedély, illetve szakhatósági hozzájárulás beszerzésére van szükség a létesítés megkezdéséhez (még az előzetes szélméréshez szükséges ideiglenes toronyhoz is építési engedélyt kell kérni). Az építési, a környezetvédelmi és a hálózatra csatlakozási engedélyek beszerzéséhez nálunk átlagosan öt-hat évre van szükség - mindez a szomszédos Romániában időben a fele, az engedélyek számában pedig a töredéke a magyarországinak (nem csoda, hogy az ottani szélerőmű-piac látványosan bővül, és a beépített kapacitás néhány év múlva eléri a 2000 MW-ot, ami megegyezik a paksi atomerőműével, a beruházások pedig átlagosan 50-60 százalékos EU-támogatással valósulnak meg).

Megfelelő szabályozás mellett a beruházók - ahogyan az például Romániában látszik - maguk hoznák létre azokat az áramtermelési kapacitásokat (méghozzá a saját tőkéjükből, illetve uniós forrásokból), amelyeket nálunk a kormány 3-4 ezer milliárdnyi közpénzből, két új paksi blokkot felépítve akar megteremteni. Az Együtt-PM szerint az Orbán-kormány egyik legnagyobb szakmai hibája a zöldenergia-szektor blokkolása volt - kormányváltás esetén itt azonnal meg kell teremteni a hosszú távon is biztonságos szabályozási környezetet, és újra kell indítani a pályázatokat, hogy az ágazat befektetői ne csak a szomszédos országokban, hanem nálunk is költhessék a pénzüket, munkahelyeket és ellátásbiztonságot teremtve.

 

Mosonmagyaróvár, 2013. szeptember 11.

 

Jávor Benedek országgyűlési képviselő,

az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért Szövetség társelnöke