Megosztás
2014.3.10.

Ahogyan az a zöldpolitika számára már tavaly is nyilvánvaló volt, kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen az almásfüzitői veszélyeshulladék-bűvészkedés miatt Az Együtt-PM a Duna árterén zajló veszélyeshulladék-lerakás azonnali leállítását, és az ügyben a kormányzati illetve hatósági felelősség kivizsgálását sürgeti.

Évente százezer tonnás nagyságrendben kezel veszélyes hulladékot egy jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező magáncég Almásfüzitőnél, közvetlenül a Duna partján egy felhagyott vörösiszap-tárolóban.

A többnyire szervetlen szennyezőkkel - nehézfémekkel szennyezett olajiszapokkal, veszélyeshulladék-égetőkből származó pernyékkel, használt katalizátorok zúzalékával stb. - folytatott műveletet a tudomány elemi szabályait figyelmen kívül hagyva komposztálásnak nevezik, a magyar hatóságok pedig - a jelentős korrupciós fertőzöttségű ágazatban sajnos nem példátlan módon - ezt az átlátszó hazugságot rendre el is fogadják.

Fellépéseinket követően az elmúlt években különböző parlamenti fórumokon Fazekas Sándor szak-miniszter illetve az illetékes környezetvédelmi felügyelőség vezetője is védelmébe vette a Dunát és a folyómenti ivóvízkincset súlyosan veszélyeztető eljárást, és az azzal milliárdos profitot termelő, a sajtóban Simicska Lajos érdekköréhez kötött céget. 

Az Európai Bizottság a Greenpeace beadványa nyomán hosszú vizsgálat után kimondta, amit a zöldek eddig is hangsúlyoztak: mérgező nehézfémekből és erőművi hulladékokból nem lehet komposztot gyártani. Mivel a szabálytalan hulladékkezelés, illetve a hazai hatóságok tétlensége sérti a Hulladék keretirányelvet és az Élőhelyvédelmi irányelvet, az ügy miatt kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen.

Az Együtt-PM szerint felelőtlenség lenne megvárni az eljárás végét a cselekvéssel: a veszélyes hulladék további felhalmozását Almásfüzitőn meg kell tiltani a lerakást, és ki kell vizsgálni, hibázott-e a hatóság és a kormány az uniós normákat sértő engedélyezés során.

 

Budapest, 2013. november 22.

 

Jávor Benedek országgyűlési képviselő,

az Együtt-PM társelnöke