Megosztás
2014.3.10.

Szelektív módon, "kitüntetett" szervezetek számára oszt sporttámogatásokat a Fidesz az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért szerint.

A Fidesz mindenféle sportstratégia nélkül, szelektív módon és aránytalanul osztja a támogatásokat, amelyeket egyes kitüntetett szervezetek kapnak, miközben sok száz kis egyesület és utánpótlásbázis áll a működőképessége határán - mondta Somfai Ágnes, a PM fővárosi önkormányzati képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Szerinte ez "az egyre mélyülő szociális válság közepette" sportellenes hangulatot vált ki a lakosság körében, és az adófizetőknek joguk van megtudni, mekkora az a sportegyesületi adósságállomány, amelyet a kormány átvállal.

Somfai Ágnes utalt arra, hogy a parlament egy hétfői döntésével eltörölte a sportesemények látogatásának adómentes támogatásában az 50 ezer forintos felső határt a béren kívüli juttatásban. Félelmének adott hangot az ügyben, hogy az állami, önkormányzati intézmények "kötelezően" ajánlják majd ezt a lehetőséget alkalmazottaiknak. Kiétrét arra is, hogy ugyanakkor a BKV-bérlet nem adómentes a cafetéria rendszerben, ráadásul ezt a legmagasabb áfakulcs is terheli.

Hanzély Ákos, a PM fővárosi önkormányzati képviselője közölte: "ha a sportra propagandaeszközként tekintünk, az hosszútávon mindenképpen visszaüt". 

Nem igazságos, ha az öt kiemelt sportegyesületet támogatják, ez csak a szavazatok maximalizálásához szükséges - értékelte. Mint mondta, áttekinthető, objektív sporttámogatási rendszerre van szükség, amely a kisebb egyesületeknek is megadja az esélyt. 

Szerinte sokkal hasznosabb lett volna, ha a cafetériarendszerrel inkább az aktív sportolást támogatták volna, nem pedig a sportesemények látogatását.

 

Budapest, 2013. november 19.

 

Forrás: MTI