Megosztás
2014.3.10.

Az Együtt-PM szerint hatályon kívül kell helyezni a több esztergomi intézményt is állami kézbe adó úgynevezett lex Esztergomot és rendezni kell a település vagyoni helyzetét, amelynek keretében vissza kell utalni a városnak azt az 1,7 milliárd forintot, amit "jogtalanul vettek el" - mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Szilágyi László.

 

Fotó: Járdány Bence

A választási szövetség színeiben politizáló független képviselő közölte, hogy az ügyben törvényjavaslatot nyújtott be, de azt az önkormányzati bizottság hétfőn nem vette tárgysorozatba.

Más témában feltett kérdésre reményét fejezte ki, hogy a megismételt fóti időközi választás ugyanolyan jól fog sikerülni az ellenzék számára, mint korábban. A Budapest Környéki Törvényszék vasárnap döntött úgy, hogy kampánycsendsértés miatt meg kell ismételni a november 24-én tartott fóti időközi önkormányzati polgármester- és képviselő-választást.

 

Budapest, 2013.12.02.

 

Forrás:MTI