Megosztás
2013.8.6.

A romagyilkosságok ügyében megszületett ítélet arra emlékeztet mindannyiunkat, hogy semmilyen formában nem tűrhetjük el a rasszizmust és a kirekesztést - jelentette ki Dorosz Dávid, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért politikusa kedden Budapesten.

Dorosz Dávid

Három vádlottat tényleges életfogytiglanra ítélt a romagyilkosságok ügyében kedden első fokon a Budapest Környéki Törvényszék, a negyedrendű vádlott büntetése tizenhárom év fegyház. A vádlottak 2008-ban és 2009-ben kilenc helyszínen intéztek támadást lőfegyverekkel, gyújtópalackokkal romák ellen, ezekben hatan meghaltak, köztük egy gyermek.

Dorosz Dávid sajtótájékoztatóján azt mondta, mindent meg kell tenni azért, hogy soha ne ismétlődhessen meg újra Magyarországon, hogy embereknek kifejezetten származása és bőrszíne miatt kelljen meghalniuk. Ugyanis az áldozatoknak az volt az egyetlen bűnük, hogy romák voltak - tette hozzá a független országgyűlési képviselő.

Az Együtt 2014-PM az ügyben hozott ítéletet megfelelő súlyúnak tartja, egyben részvétüket fejezik az áldozatok hozzátartozóinak - tette hozzá a politikus.
Dorosz Dávid azt mondta, hogy a rendőrség, a titkosszolgálatok és az ügyészség a hibák sorozatát követte el a gyilkosságsorozat felderítése során, ez vezetett oda, hogy ilyen későn és csak ennyi áldozat után születhetett meg az ítélet.

A továbbiakban úgy értékelte: azok a társadalmi körülmények, amelyek lehetővé tették a gyilkosságsorozat elkövetését, csak negatív irányban változtak a 2010-es kormányváltást követően. A kormány semmit nem tesz a romák integrációja érdekében, sőt a szegényellenes politikával roma honfitársaink százezreinek nehezíti meg az életét - fogalmazott az ellenzéki politikus, aki szerint ez a politika teszi lehetővé, hogy ma már ne csak verbálisan, hanem egyre inkább fizikai erőszak formájában is megjelenjen a fenyegetés.

Ebben a helyzetben az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért felszólítja a kormányzatot, hogy fordítson nagyobb figyelmet a romák integrációjára és a társadalmi együttélés erősítésére - mondta Dorosz Dávid.

 

Forrás:MTI