Megosztás
2013.8.7.

Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség szerint nem a klímaberendezések jelentik az egyetlen vagy legjobb megoldást a forróságban: az épületek és nyílászárók szigetelésével sokkal hatékonyabban módon lehetne küzdeni a meleg ellen. Egy megfelelően szigetelt lakásban akár hat Celsius fokkal is hűvösebb lehet nyáron, ami a szabályozott levegőcserével, a megfelelő árnyékolással és zöldfelületekkel együtt tovább fokozható.

 

A Fidesz választási programjában a lakásállomány tíz százalékának felújítását ígérte évente. Három éve egyetlen pályázat sem volt kiírva panelházak felújítására, a most kiírtpályázat összege pedig 830 millió forint, ami 1500 lakás korszerűsítésére elég. Ilyen tempóban több mint hatszáz évig fog tartani az energiafaló hazai épületállomány felújítása.

Az Együtt – PM Szövetség véleménye, hogy országos lakásszigetelési és fűtéskorszerűsítési programra van szükség. Ehhez, biztosítani kell a sok esetben problémás önrész kiváltási lehetőségét is, amit később a megtakarításokból tudnánk az érintettek visszafizetni. A program több tízezer munkahelyet teremtene és támogatná a kis- és közepes vállalkozásokat. A beindításhoz két épülő stadion ára elegendő lenne, a fenntartást pedig EU forrásokból és a kvótabevételekből lehetne fedezni. Az energiapazarlás helyett az energiatakarékosságot kellene támogatni.

 

Somfai Ágnes fővárosi képviselő