Megosztás
2013.8.1.

A kormány intézkedéseinek köszönhetően összeomlott Martfűn a hulladékos közszolgáltatás. A kormány maga idézte elő az akár járványveszéllyel is fenyegető hulladékgazdálkodási szükséghelyzetet, amiért az Együtt-PM szerint az illetékes kormánytagoknak kell vállalni a felelősséget.

Nápolyban a maffia miatt maradt az utcán a szemét, Magyarországon ezt a kormány intézte el. Az utóbbi idők jogszabályváltozásai (amelyek célja a nem állami cégek kiszorítása) kezdik meghozni az első gyümölcseiket: Martfűről kivonult az eddigi szolgáltató, és vitte magával a hulladékkezelés eszközeit. A város ellátás nélkül maradt, a kommunális hulladék a közterületeken halmozódik.

 

A városvezetés fideszes arcátlansággal "Együtt a kiváló martfűi hulladékgazdálkodási rendszer megszervezéséért!" címmel tájékoztatta a lakosságot a krízisről, miközben kényszerszolgáltatót kellett kijelölni, ehhez alkalmas járművet pedig a környékbeli vállalkozóktól kénytelenek rekvirálni.

 

A kormány államosítási mániája súlyosan veszélyezteti a környezeti biztonságot és a lakosság egészségét. Az Együtt-PM a botrányos jogszabályok haladéktalan hatályon kívül helyezését, a kormányzati illetékesek elszámoltatását sürgeti. Kérjük az Orbán-kormányt, hagyja működni a magánszféra és az önkormányzatok kooperációjában üzemeltetett települési hulladékkezelési rendszert!

Budapest, 2013. augusztus 1.

Szilágyi László országgyűlési képviselő,

az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért szakpolitikusa