Megosztás
2013.8.26.

Miközben az Orbán-Simicska rezsim és zsoldosserege napról-napra egyre több közpénzzel tömik ki a zsebüket, addig az ország egyre mélyebbre csúszik, a gazdaság romokban, a munkanélküliség pedig folyamatosan nő. Sajnos Zala-megye is kiveszi a részét a kormány áldásos tevékenységéből.

Nagykanizsán a munkanélküliség eddig soha nem látott méreteket öltött és egyben itt a legnagyobb arányú a megyében. Ennek fő oka, hogy nem helyi vállalkozások, hanem budapesti, Fidesz-közeli cégek nyerik sorra a közbeszerzéseket. Nem meglepő módon a legtöbb pénzt a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó KÖZGÉP teszi zsebre.

Miközben a helyi cégek a fennmaradásért, alkalmazottaik pedig a mindennapi megélhetésért küzdenek, addig Simicska cége 3 milliárd forintért építheti Nagykanizsa agglomerációjának csatornahálózatát. Persze a fideszmaffia Nagykanizsán is mindent megtesz, hogy ezekről a korrupciógyanús közbeszerzésekről elterelje a figyelmet. Ugyanis ahelyett, hogy meghallgatná a helyiek problémáit, közpénzekből, 630 ezer forintért reklámozza saját vélt sikereit fideszes lapokban.

Az Együtt 2014-PM kormányra kerülése után belekezd a korrupció visszaszorításába. Ezért hirdettük meg Zéró-korrupciós programunkat, melynek célja egy átlátható, tiszta közélet megteremtése. A programunkkal meg fogjuk védeni az orbáni korrupció áldozatait és igazságot szolgáltatunk nekik.

 

Nagykanizsa, 2013. augusztus 26.

 

Scheiring Gábor országgyűlési képviselő,

az Együtt-PM szakpolitikusa