Szabó Tímea
Megosztás
2014.3.10. |

Az Együtt-PM elfogadhatatlannak tartja, hogy a szörnyűséges szigetszentmiklósi gyermekbántalmazásos esetben a Kormányhivatal vizsgálata szerint senki sem hibázott, a jelzőrendszer tagjai közül senkit sem vontak felelősségre. Ennek értelmében tehát nem indul senki ellen sem fegyelmi eljárás és a gyermekvédelmi igazgatási díjat sem köteles fizetni az önkormányzat.

A szigetszentmiklósi szörnyű eset kapcsán azonban egyértelmű, hogy az állam - a jelzőrendszer szereplői és az önkormányzat - súlyosan hibázott, hiszen máskülönben nem fordulhatott volna elő, hogy egy házaspár éveken át kínozza, megverje és megerőszakolja három kiskorú gyermekét.

Az Együtt-PM az ügy miatt korábban egy átfogó törvényjavaslatot nyújtott be, amely többek között szélesíti a gyermekjogokat a Fidesz kötelezettségekre épülő rendszerével szemben, megerősíti a nevelőszülők támogatását, szigorítja a családon belüli erőszak tényállását. Ezen felül a gyermekvédelmi igazgatási bírság önkormányzatokra kiszabható összegét 200 ezerről 1 millió forintra emelnénk.

Az Együtt-PM az igencsak megkérdőjelezhető eredményű kormányhivatali vizsgálat után írásbeli kérdést intéz Balog Zoltánhoz azzal kapcsolatban, hogy miért hárítanak a hivatalos szervek és a kormány mégis milyen konkrét lépéseket kíván tenni annak érdekében, hogy hatékonyan működjön a gyermekvédelem.

 

Budapest, 2014. január 11.

 

Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke