Megosztás
2013.7.11.

    Az Együtt-PM véleménye szerint a kormányzati tartalékokból azonnal ötvenmilliárd forintos többletforrást kell biztosítani a kórházaknak, hogy legalább rövid távon megoldódjanak az intézmények finanszírozási problémái - mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Szilágyi László.

    A független országgyűlési képviselő egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a deficit mellett az egészségügyben a humánerőforrás-krízist is kezelni kell, mert miközben nő a kórházak lejárt adósságállománya, még a tavalyi évhez képest is gyorsult az elvándorlás az ágazatból.
    A "túlhajtott és felesleges államosításnak" egyelőre csak az árnyoldalai látszanak, a gyógyítás pedig egyre inkább háttérbe szorul - mondta a politikus.
    Már most ötvenmilliárdos az az összeg, amellyel a kórházak a gyógyszer- és orvosi eszköz beszállítóknak tartoznak, az intézmények 90 százalékának van lejárt tartozása - emelte ki. Szavai szerint olyan körülmények alakultak ki, amelyek miatt félő, hogy életmentő beavatkozások is elmaradhatnak.
    Arra is kitért, hogy csak tavaly 11 ezer ember hagyta el az egészségügyet, miközben olyan adat is napvilágot látott, hogy idén januárról februárra 5300-zal csökkent az ágazati dolgozók száma, így ellátásbiztonsági problémák alakulhatnak ki. "A kényszernyugdíjazás rettenetesen nagy öngól volt", amit már valószínűleg a kormányzat is belátott - tette hozzá.

 

Forrás: MTI

Fotó: http://www.hirado.hu