Megosztás
2013.8.19.

A Fidesz mindig is arroganciájáról volt híres. Oktatáspolitikájuk is brutális megszorításokból, esztelen központosításból és sértegetésekből áll csupán. Hoffmann Rózsa korábban gúnyosan „kiránduláshoz” hasonlított egy pedagógus-tüntetést, szombaton Pósán László, az oktatási bizottság fideszes alelnöke jelentette ki, hogy „tudás nélküli” diákok tanulnak a felsőoktatásban, de még rajtuk is túltett Klinghammer államtitkár úr, aki szerint a butáknak, a „bizonytalan tudásúaknak” való az óvodapedagógusi pálya.

Egyetértünk azokkal, akik szerint a pedagógustársadalom egyik legkiszolgáltatottabb, s most már legmegalázottabb rétege az óvónőké. A legkevesebb, amit Klinghammer államtitkár úr tehet, az az, hogy megköveti őket. De mivel ő is többszörösen visszaeső sértegető - korábban is becsmérelte már a hallgatók egy részét, „tücsökszakosnak” nevezve őket - a legjobb az volna, ha lemondana.

Ezek a sértegetések az Orbán-Simicska rezsim részéről tudatosak: az egyes társadalmi csoportok megalázását, megfélemlítését célozzák. Most éppen a pedagógusok, az óvónők vannak soron, hogy a cafeteria és a túlórapénz elvételével végrehajtott pedagógus bércsökkentés, a tankönyvmutyi, valamint az iskolaigazgatók narancskáderekre cserélése zavartalanul folyhasson tovább.

 

Budapest, 2013. augusztus 19.

 

Karácsony Gergely, a PM országgyűlési képviselői csoportjának vezetője, az Együtt-PM szakpolitikusa

Erőss Gábor, az Együtt-PM oktatási szakpolitikusa