Karácsony_gergely_portré
Megosztás
2014.6.12. |

Karácsony Gergely, az Együtt-PM politikusa a szövetség nevében levéllel fordult Áder János köztársasági elnökhöz, akitől azt kéri, hogy ne írja alá, hanem küldje el az Alkotmánybíróságnak az új önkormányzati törvényt. A volt képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a jogszabály több ponton is  ordítóan ellentétes” az alaptörvénnyel. Példaként említette, hogy egy alkotmánybírósági határozat szerint a választás előtt rövid idővel már nem lehet változtatni a szabályokon.

    Azt is hangsúlyozta, hogy az alaptörvény szerint a budapesti közgyűlést tagjait a város lakói közvetlenül választják. Úgy fogalmazott, hogy most viszont valójában nem is lesz ilyen választás, mert a Fővárosi Közgyűlés kialakításának alapját a kerületi polgármesterjelöltekre leadott szavazatok képezik. Hozzátette, hogy ha valaki elveszíti a polgármesteri megbízatását, akkor a fővárosi közgyűlési megbízatása is megszűnik.
    Szintén alaptörvény-ellenesnek és a választói egyenlőség alapelvét sértőnek tartotta, hogy a kompenzációs mandátumok kiosztása során  egyfajta súlyozott módon” veszik figyelembe a szavazatokat. Kiemelte, hogy így lehetnek olyan választók, akiknek a voksa ötször annyit fog érni, mint egy másik fővárosi polgáré.
    Azt is alaptörvény-ellenesnek tartotta, hogy a jelölőszervezetek jogerős nyilvántartásba vétele után az állampolgárok nem kérhetik ki a személyükre vonatkozó adatokat, tehát nem tudják ellenőrizni, hogy visszaéltek-e az aláírásukkal.

 

Budapest, 2014. június 12. - MTI -

 

A nyílt levél megtekinthető itt.