AB_dontes
Megosztás
2014.7.21. |

Az Együtt-PM Szövetség üdvözli a kompenzációs listás mandátumszerzés körében a szavazatok súlyozott számításának eltörlését. A szövetség ugyanakkor fenntartja azon álláspontját, hogy a kettős többségi döntés rendszere alkotmányellenes. A törvény továbbra is csorbítja a budapesti polgárok népképviseletét, az egyenlő választójogot sérti, és kizárólag a Fidesz hatalmi érdekét szolgálja.

 

 

Az Alkotmánybíróság mai döntésével az önkormányzati képviselők megválasztásáról szóló törvény nyilvánvalóan alkotmánysértő rendelkezéseit megsemmisítette. Eltörölték a kompenzációs listás mandátumszerzés körében a szavazatok súlyozott számítását, ez pedig jó hír. Üdvözöljük azt is, hogy az Ab alaptörvény-ellenesnek mondta ki a törvény azon általános szabályát is, hogy a választópolgár az ellenőrzött ajánlóíveken szereplő személyes adatairól csak a jelölt, illetve a lista nyilvántartásba vételéről hozott határozat jogerőssé válásáig kérhet tájékoztatást.

Fenntartjuk azonban korábbi álláspontunkat, miszerint a kettős többségi döntés rendszere alkotmányellenes. Az az érvelés, miszerint ez kiküszöböli a választójog egyenlőségén a kerületek eltérő lakosságszáma miatt esett sérelmet, jogilag nonszensz, ráadásul évtizedes alkotmányjogi gyakorlattal fordul szembe.

Álláspontunk szerint, az új törvény szellemében megválasztott Fővárosi Közgyűlés közvetetten választott testület lesz, emiatt pedig továbbra is fenntartjuk azon alkotmányos kritikánkat, miszerint ez a budapestiek népképviseletét csorbítja.

A mai döntés miatt tehát az egyik szemünk sír, a másik nevet. Eltöröltek egy súlyosan alkotmánysértő rendelkezést. Nem szűnt meg azonban a Fidesz számára lejtős pálya, a választási eljárás rendszere továbbra is a kormánypárt győzelmét szolgálja, az egyenlő választójogot pedig sérti. Lesznek olyan budapestiek, akiknek a szavazata ötször annyit fog érni, mint másoké.

Nem elhanyagolható az a részlet sem, hogy a mai döntés egy nagyon megosztott testületben született, melyben a Fidesz által pozícióba juttatott tagoknak nyilvánvalóan anyapártjuk felé hajlott a kezük. Az, hogy még a fideszes többségű alkotmánybíróság is talált benne kivetnivalót, bizonyíték arra, mennyire rossz ez a törvény.

 

Budapest, 2014. július 21.

 

Karácsony Gergely és Szigetvári Viktor,

az Együtt-PM Szövetség társelnökei

 

 

(kép: mkab.hu)