Karácsony_Gergely_Juhász_Péter_sajttáj_20140718
Megosztás
2014.7.18. |

Megrekedtek a tárgyalások az Együtt-PM, a DK és az MSZP között. A pártszövetség saját kompenzációs listát állít Budapesten, csak a nyerhető kerületekben támogatja az összefogást a baloldalon és olyan főpolgármester-jelöltet szeretne, aki az MSZP-t, a DK-t és őket is képviseli.

 

    Erről Juhász Péter és Karácsony Gergely, az Együtt-PM társelnökei beszéltek a pártszövetség irodájában, pénteken tartott sajtótájékoztatón.

    Juhász Péter azt mondta: tárgyalnak a DK-val és az MSZP-vel, de a tárgyalások megrekedtek. Hozzátette: szeretnék minél előbb befejezni az egyeztetéseket és a kampányra készülni.
    "Az összefogás nem cél, hanem eszköz" - mondta Karácsony Gergely a sajtótájékoztatón, hozzátéve: céljuk az, hogy "a Fidesz által kialakított igazságtalan választási rendszerben" minél több balközép politikus győzhessen.
    Karácsony Gergely négy pontban ismertette az Együtt-PM álláspontját a budapesti önkormányzati választásokra. Mint mondta, ez "nem hadüzenet", a pontokat szövetségeseikkel is megosztották, és a többi baloldali párt is tisztában van vele, hogy azokat nyilvánosságra hozzák.
    Elsőként azt mondta: csak olyan kerületekben támogatják a teljes összefogást, ahol jó esély kínálkozik a győzelemre. Jelezte, a legtöbb ilyen kerületben viszonylag jól állnak a tárgyalások. Ahol a külön indulás több mandátumot hozhat - tette hozzá - ott nincs értelme összefogni.
    "Egyharmados szabálynak" nevezte Karácsony Gergely azt, hogy az európai parlamenti választások eredményeit - tehát, hogy három, nagyjából azonos támogatottságú párt van a fővárosban - figyelembe kell venni az önkormányzati választási szövetség megkötésekor.
    Kijelentette: "az összefogás nem lehet összemosás", azaz minden, a szövetségben részt vevő pártnak meg kell őriznie saját arculatát. Az Együtt-PM önálló kompenzációs listát indít Budapesten, ez pedig az új választási rendszerben csak úgy lehetséges, ha legalább tizenkét kerületben állít polgármester-jelöltet - tette hozzá.
    A főpolgármester-jelöltről Karácsony Gergely azt mondta: olyan emberre van szükség, aki "mindhárom pártot képviseli, de mindháromtól egyenlő távolságra van", és képes lehet legyőzni Tarlós Istvánt. Kijelentette: az Együtt-PM-nek vannak jelöltjei a posztra, akiket azonban nem kívánt megnevezni.
    Kérdésre válaszolva Juhász Péter úgy fogalmazott: a szocialista Horváth Csabánál "bármely személyt alkalmasabbnak tart" a közös, hárompárti főpolgármester-jelölt pozíciójára. 
    Karácsony Gergely "politikai blöffnek" nevezte az MSZP ajánlatát, amely szerint az Együtt-PM főpolgármester-jelöltjét támogatnák a szocialisták, a teljes összefogásért cserébe. Mint mondta, az MSZP pontosan tudja, hogy pártszövetségük a koordinált indulást támogatja, ezért nem fogadhat el egy ilyen alkut. Ráadásul, tette hozzá, a jelenlegi budapesti helyzetben "egyik párt sem tolhatja le a másik torkán" saját jelöltjét.

 

2014. július 18. - MTI -