rehab_critical_mass
Megosztás
2015.5.17. |

Ma rendezik meg Budapesten a második Rehab Critical Mass nevű rendezvényt, melynek célja, hogy felhívják az emberek figyelmét a fogyatékossággal élők nehéz helyzetére és társadalmi kirekesztettségére. A PM támogatja a kezdeményezést és bízik benne, hogy ez a rendezvény is hozzájárul a civil szféra erősödéséhez, továbbá a fogyatékossággal élők társadalmi befogadásához. 

 

A PM álláspontja szerint a Rehab Critical Mass egyedülálló kezdeményezés, mely mutatja, hogy vannak még tartalékaik a civil mozgalmaknak. Ez az esemény azért is fontos, mert láthatóvá tesz olyan csoportokat – mint a fogyatékossággal élők – akiket a mindennapokban ritkán látunk. Bízunk benne, hogy a fogyatékossággalélőktársadalmiintegrációjánakproblémáivégreeljutnak a döntéshozókhoz is, és érdemben elkezd a kormány a fogyatékos ügyön is dolgozni.

Sajnos a fogyatékos ügyre szánt források várhatóan jövőre sem emelkednek érdemben, ez pedig továbbra is meg fogja nehezíteni a fogyatékossággal élők mindennapjait. A PM évek óta igyekszik felhívni a kormány figyelmét ezeknek az embereknek a tarthatatlan helyzetére.

 

Reméljük, már nem kell sokáig várni arra, hogy ezek a problémák végre megoldódjanak. Az általunk bevezetni kívánt alapjövedelem évi 22 milliárd pluszt és 155 ezer Ft/fő jövedelem-növekedést jelentene ezeknek az emberek, és a legrosszabb helyzetben lévőknek havi több tízezer forintnyi plusz forrást! Ez az ajánlat szemben a jelenlegi gyakorlattal érdemi segítséget jelentene az elesetteknek. 

 

A PM továbbá az ápolási díj emelését is el szeretné érni, ugyanis ma 30-40 ezer forintot kapnak azok, akik munkaidőben fogyatékossággal élőt gondoznak. A jogegyenlőség mellett tisztességes megélhetést, minőségi szolgáltatást követelünk a fogyatékossággal élőknek és a rajtuk segítő emberek számára!

 

Budapest, 2015. május 17.

 

(kép: http://hungarytoday.hu)