Megosztás
2016.12.19. |

Finnországban egy most elfogadott törvény szerint január elsejétől két éven át kétezer, jelenleg munkanélküli segélyt kapó finn havonta 560 eurót kap majd kézhez. A program fő célja, hogy megvizsgálják, miként hat az alapjövedelem a munkakeresésre.

A munkaerőpiacról kiesett, de munkát vállalni szándékozó finn embereknek azzal kell számolniuk, hogy amíg segélyt kapnak, semmilyen munkát nem vállalhatnak. Mindez megváltozik az alapjövedelem esetében. Az alapjövedelem megtartása mellett ugyanis munkát is vállalhatnak, akár rész- akár teljes munkaidőben, továbbtanulhatnak vagy saját vállalkozást is indíthatnak, jó esetben mások számára is munkalehetőséget kínálva ezzel.

Ezenfelül a finn kormány elképzelése szerint az alapjövedelem időt szabadít fel, így könnyebb munkát keresni. A résztvevőket véletlenszerűen választják ki, a részvétel viszont kötelező.

A Párbeszéd Magyarországért, ahogy már korábban bejelentettük szakértői szinten követi a finn példát, és felszólítja a Balog Zoltán emberi erőforrás-minisztert, hogy a kormány is delegáljon megfigyelőket a finn társminisztérium alapjövedelem-projektje mellé.

A Párbeszéd Magyarországért Alapjövedelem-programjának egyik kulcspontja a radikális béremelés. Egy ma nettó 74 ezer forintot kereső, a Párbeszéd Alapjövedelem-programjának a bevezetése után nettó 120 ezer forintot keresne úgy, hogy a bruttó bér változatlan maradna, a nettó átlagbér pedig megközelítené a 200 ezer forintot.
 


Írd alá az Alapjövedelem bevezetését támogató petíciót, mert nekünk mindenki számít: http://alapjovedelmet.hu/peticio/

2016. december 19.
Párbeszéd Sajtó