Megosztás
2016.6.23. |

A Párbeszéd Magyarországért a tankerületi igazgató lemondását és azoknak a pedagógusok elbocsátását követeli, akik egy dömsödi általános iskolában a gyermekek fehérneműjét ellenőrizték arra hivatkozva, hogy a lánymosdót valaki nem rendeltetésszerűen használja. A Klebelsberg Intézményfenntartó mindössze megrovásban részesítette a tanárokat, ami teljességgel elfogadhatatlan.

Felháborító, hogy az, ami egy dömsödi általános iskolában történt, gyakorlatilag következmények nélkül maradt. A lányok fehérneműjének ellenőrzése ugyanis kimerítheti a gyermekbántalmazás bűntettét. Elfogadhatatlan, hogy az intézményfenntartó ennek ellenére semmi érdemi lépést nem tett az elkövetők ellen.

A Párbeszéd Magyarországért szerint hazánkban nagyon sok gyermekbántalmazási ügy felderítetlen marad, ugyanis a magyar állam fittyet hány a gyermekek testi-lelki egészségének és integritásának biztosítására. A párt álláspontja szerint mindent meg kell tenni a gyermekek elleni atrocitások visszaszorításáért, a gyermekjogok tiszteletben tartásáért, a gyermekek legfőbb érdekének garantálásáért. A dömsödi eset nem maradhat következmények nélkül és büntetlenül.

 

V. Naszályi Márta
a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja

Budapest, 2016. június 23.

 

 

Párbeszéd: Veled!

Csatlakozz!