Megosztás
2015.7.16. |

90 milliárdos büntetés itt, 20-30 milliárdnyi kieső adóbevétel ott, befagyasztott uniós pénzek amott – a PM szerint brutálisan sokba kerül a tisztességes magyaroknak a Fidesz-maffia.  A PM úgy látja: az Orbán-kormány regnálása alatt nincs  esély arra, hogy a haverok: Sánta János, Baldauf László és az útépítők érdekei helyett a közjó, a józan ész és a méltányosság szempontjai érvényesüljenek.

 

Az Európai Bizottság három döntést hozott tegnap Magyarországgal kapcsolatban: felfüggesztették a korábban 90 milliárdra bírságolt útépítések finanszírozását egy jogvita miatt, és megtiltották az élelmiszerlánc-felügyeleti díj, valamint a dohánycégekre kivetett adó beszedését.

 

A PM által is kifogásolt, testre szabott pályázatok és törvények most megbosszulják magukat. Az eleinte Simicskára, majd az új kegyencekre kiírt közbeszerzések; az Orbán-hívő Baldauf CBA-ját és a Lázár-haver Sánta János Continental Dohányipari Zrt-jét helyzetbe hozó törvények elkezdték csípni Brüsszel szemét is.

 

A közbeszerzési kiírások indokolatlan szűkítése akadályozza az egyenlő esélyekkel folytatott versenyt, a lex-Baldauf és a lex-Sánta pedig behozhatatlan hátrányba hozza az említett, fidesz-közeli vállalkozók versenytársait, így tiltott állami támogatásnak minősülhetnek.

 

A tisztességes embereknek és a teljesítményükkel érvényesülő vállalkozásoknak végleg elege van a Fidesz maffiaszerű működéséből! A PM biztos abban, hogy egy újjáépülő jogállamban ezek a milliárdos, köztörvényes ügyek nem maradnak majd következmények nélkül.

 

Budapest, 2015. július 16.

 

 

PM Sajtó