Párbeszéd
Megosztás
2017.6.30. |

A Párbeszéd meggyőződéssel vallja: szexuális irányultságától függetlenül mindenkit egyenlő jogok illetnek meg. A Párbeszéd ezért vesz részt a Budapest Pride-on, melynek céljaiért minden körülmények között kiállunk.

A Párbeszéd teljes jogegyenlőséget követel az LMBTQ emberek számára. Nem csak a melegházasságot, hanem többek között az örökbefogadás lehetőségét, a mesterséges megtermékenyítés lehetőségének kiterjesztését, a családtámogatások kiszélesítését, az öröklésre vonatkozó szabályok átalakítását is támogatjuk.

Az elmúlt években az Orbán-kormány többször kifejezte elutasítását a többségétől eltérő szexuális orientációjú emberekkel szemben. Az Alaptörvényben deklarálta, hogy a család alapját egy férfi és egy nő házassága jelenti, mellyel nemcsak a melegeket, hanem például az egyszülős családokat, vagy épp az unokáikat nevelő nagyszülőket is kirekesztette. A Polgári Törvénykönyvből kiemelték a regisztrált élettársi kapcsolatot, a kormánypárti képviselők pedig nem riadnak vissza a homofób megnyilvánulásoktól.

A Párbeszéd szerint ez a hét kiváló alkalom arra, hogy újra felhívjuk a figyelmet egymás kölcsönös elfogadásának fontosságára. Magyarországnak csak akkor lesz jövője, ha megteremtünk egy békés és befogadó társadalmat, ahol mindenki otthon érzi magát, ahol mindenki számít. A Párbeszéd azért küzd, hogy ez ne csak álom, hanem végre kézzelfogható valóság legyen.

Budapest, 2017. június 30.
Szabó Tímea
a Párbeszéd társelnöke, 
országgyűlési képviselő

és Karácsony Gergely
a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje
társelnök

 

Ismerd meg a Párbeszéd programját, mondd el róla a véleményed, mert nekünk mindenki számít: http://mindenkiszamit.hu/
http://alapjovedelmet.hu/
Csatlakozz, mert tenni kell!