Megosztás
2013.6.5.

Az iskolaállamosítás miatt az önkormányzatok csak brutális napközi napidíj-emeléssel tudják megszervezni a nyári gyermekfelügyeletet és programokat. Az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség hiába figyelmeztette a kormányt az előkészítetlen államosítási tervek következményeire, most az előállt káosz árát a kormány megint a szülőkkel fizetteti meg.

Számos önkormányzat esetében akár háromszorosára-négyszeresére is emelkedhet a nyári napközis ellátás díja, egyúttal veszélybe kerül a rászorult gyermekek fizetési mentessége is. Elfogadhatatlannak tartjuk a káoszkapitány Klebelsberg Intézményfenntartó Központ érvelését, mely szerint a nyári napközi nem oktatási, hanem szociális feladat.

Az Együtt 2014-PM szerint ez az arrogáns, felelősségelhárító válasz beismerése annak, hogy az eddig programokban és élményekben gazdag nyári napköziket a kormány csak gyermekmegőrzőknek tekinti.

Az Orbán-kormány gyermekek és dolgozó szüleik nyarát teszi tönkre.

Az Együtt 2014-PM felszólítja a kormányt, hogy tekintse elsődleges és azonnali feladatnak a dolgozó szülők gyermekeinek nyári napközijét, biztosítsa annak fedezetét, és a megszorítások árát ne a gyermekekkel és családjaikkal fizetesse meg!


 

Budapest, 2013. június 5.

 

Szabó Tímea országgyűlési képviselő, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke

Erőss Gábor, a Párbeszéd Magyarországért társadalompolitikai kabinetvezetője