Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt
Megosztás
2018.2.21. |

Az MSZP és a Párbeszéd összegyűjtötte az országos lista állításához szükséges számú ajánlást - közölte az MSZP elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

    Molnár Gyula elmondta, az MSZP és a Párbeszéd még a nap folyamán leadja közös listáját.
    Az április 8-ai parlamenti választáson országos pártlistát az a párt állíthat, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban, legalább 27 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított. 
    Az MSZP elnöke közölte azt is, péntekig minden jelöltjüknek meglesz a választáson való induláshoz szükséges számú ajánlás.
    Kérdésre elmondta, 58 választókerületben állít egyéni jelöltet az MSZP és a Párbeszéd, a szocialisták és a Demokratikus Koalíció (DK) megállapodása értelmében 46 helyen a DK indít jelöltet, 2 választókörzetben pedig független jelölteket támogatnak.
    Molnár Gyula azt mondta, a klasszikus kampánytechnikák megszűntek, nincsenek közterületi lehetőségek, nincs hozzáférés a médiához. Ezért az MSZP mindenhol az utcán lesz, de nem folytatják az aláírásgyűjtést, mert azt törvényesen nem lehet - tette hozzá. Közölte, a központi kampánnyal a közösségi médiára fókuszálnak.

 

    A sajtótájékoztató második felében az MSZP és a Párbeszéd politikusai megállapodást írtak alá a devizahitel- és a Quaestor-károsultakkal.
    Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta, a megállapodásban vállalják, hogy új banki elszámoltatás lesz. A devizahitelesek szerint a bankok 2000-2500 milliárd forinttal követelnek többet, mint amennyit követelhetnének - közölte.
    Hozzátette: a felvételkori árfolyamon kell újraszámolni a felvett hiteleket. Az elszámoltatásnak a fedezete a bankoknál lévő többletkövetelés, illetve a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizaárfolyamon való nyerészkedéséből származó nyereség - mondta.
    A szocialista politikus a vállalások között említette, hogy kormányra kerülve azonnal felfüggesztik a végrehajtásokat.
    Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, a Párbeszéd társelnöke az orbáni vadkapitalizmust hibás terméknek nevezte, majd közölte, minden károsultat kártalanítani kell, bérlakásprogramra és felelős pénzügyi politikára van szükség.
    Hegyesi Beáta, a Párbeszéd elnökségi tagja szerint Orbán Viktor hazudik, amikor azt mondja, hogy a magyar embereket védi és nem a bankokat. Ez abból látszik, hogy az árfolyamnyereségből származó MNB-haszon nem a magyar emberekhez, hanem Matolcsy György barátnőjéhez vándorolt - közölte.

    Ravasz László, az Adóskamara képviselője arra szólította fel a kormányt, hogy azonnali hatállyal kezdeményezzen törvényt a végrehajtások felfüggesztésére. 
    Kálmán Pikó István Questor-károsult szerint a kárrendezési törvény nem a károsultak megsegítéséről, hanem a kirablásukról szól.
    Kérdésre válaszolva Molnár Gyula és Karácsony Gergely is azt mondta, nem szavazzák meg a Stop Soros törvénycsomagot. Karácsony Gergely azt mondta, a javaslatokat visszavonják és helyette az ország valós problémáival foglalkoznak.

    Molnár Gyula szerint a törvénycsomag semmilyen problémát nem old meg, csak és kizárólag a civil szféra vegzálásáról szól.

   Kérdésre válaszolva Karácsony Gergely egyetértett Kunhalmi Ágnessel (MSZP) abban, hogy az egykulcsos adó "ősbűn". Az MSZP-Párbeszéd nem adóemelésben, hanem adóátcsoportosításban gondolkodik - közölte. Hozzátette: olyan adótáblát fognak elfogadni, amely a magyar keresők 80 százalékának kisebb adóterheket jelent, de lehet, hogy a legmagasabban kereső tíz százaléktól kérnek egy kis plusz hozzájárulást az ország rendbe tételéhez.

 

MTI

 

Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!