Megosztás
2016.3.9. |

A Párbeszéd Magyarországért (PM) birtokába került az a levél, amelyben az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára írásbeli figyelmeztetésben részesítette a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját, amiért az törvénytelenül kötött kölcsönszerződést a Habony Árpádhoz köthető Brand Lab Kft-vel. Az igazgató azonban valódi fegyelmi eljárásban az eset miatt nem részesült.

 

Mint ismert a Brand Lab Tanácsadó Kft.-nek a Szépművészeti Múzeum tíz darab, összesen 292,5 millió forint összértékű festményt adott kölcsön, képenként havi nettó 15 ezer forintért, három hónapra. A kölcsönszerződés részleteinek kiderülésekor az EMMI nemrégiben azt válaszolta, hogy Baán írásbeli figyelmeztetést kapott.

A PM közérdekű adatigénylés keretében kérte ki az ügyben keletkezett fegyelmi döntést. A párt így jutott hozzá a 2014. október 30-i keltezésű levélhez, amelyben Dr. Cseri Miklós államtitkár írásbeli figyelmeztetésben részesítette Baán Lászlót.

Az államtitkár a levelében kifejti, hogy Baán László megszegte a közművelődésről szóló törvényt, amikor a kultúráért felelős miniszter engedélye nélkül kötött kölcsönszerződést. Az államtitkár továbbá felhívta Baán László figyelmét arra is, hogy a Ptk. értelmében a megkötött kölcsönszerződés érvénytelen.

A PM szerint nem kizárt, hogy Baán László más, esetleges korábbi kölcsönszerződések esetében sem a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt el.

 

Budapest, 2016. március 9.

Barabás Richárd

a PM elnökségi tagja

 

Csatlakozz! - http://parbeszedmagyarorszagert.hu/urlap/csatlakozz-hozzank

Új. Bal. Zöld.