Megosztás
2014.4.17. |

A Párbeszéd Magyarországért fővárosi frakciója a közgyűlés Pénzügyi ellenőrzési bizottságban azonnali vizsgálatot kezdeményez a Budafoki úti Fővárosi Közterület Fenntartó ZRT tavalyi – só lerakatnak szánt –telekvásárlása ügyében. Amennyiben a cikkben leírtak bebizonyosodnak, nem kerülhető el a felelősségre vonás és a szükséges jogi lépések megtétele sem.

 

 

A Fővárosi Közgyűlés fideszes többsége  egy éve – egy saláta–beterjesztésben – elfogadta a dél-budai só lerakat céljára szolgáló ingatlanvásárlását.

Az Index értesülései szerint nem csak az kifogásolható a történetben, hogy  a főváros egy osztatlan közös tulajdont vett meg, igencsak drágán, hanem az is, hogy az eladó és a vevő jogi képviselői között átfedés van. Az ügyvédi iroda társtulajdonosa és az FKF telekvásárlását bonyolító személy, pedig közösen érdekelt egy gazdasági társaságban.

Ráadásul az eddig kifizetett 490 millió forint ellenére a telep nem működik, mert további száz millió szükséges ahhoz, hogy sót is lehessen tárolni az ingatlanon.

 

Mindez annak alapos gyanúját veti fel, hogy a főváros és cégeinek vezetése nem kellő gondossággal járt el.

 

Budapest, 2014. április 17.

 

 

PM Fővárosi frakció

 

 

Fotó:MTI