Tordai Bence, Párbeszéd, euró
Megosztás
2019.4.11. |

Az euró minél előbbi magyarországi bevezetését szorgalmazza az MSZP-Párbeszéd. A két ellenzéki párt pályázatot írt ki a magyar euró megtervezésére.

    Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten, a Hősök terén tartott sajtótájékoztatón úgy értékelt: az euró bevezetése Magyarországon egy arról szóló döntés, hogy a mag-Európához akar-e tartozni az ország vagy a periféria része lesz.
    Azt mondta, az euró bevezetésének azért is itt lenne a legfőbb ideje, mert a miniszterelnök is beszélt arról, hogy újabb gazdasági válság lehet és akkor Magyarország gazdasága, amely kicsi és nyitott, az egyik legsérülékenyebb lesz. Egy újabb válság esetén "egy kusza gondolatú jegybankelnök" biztos, hogy nem tudja egyedül megvédeni a nemzeti valutát - fogalmazott.
    Tordai Bence közölte, az MSZP-Párbeszéd azt javasolja, hogy már 2020-ban lépjen be Magyarország az euró előszobájába, az Árfolyam-mechanizmus 2-ben (ERM-2).
    Bárány Balázs, az MSZP országos elnökségének tagja is úgy látta, hogy az euró egy biztonsági pont, garancia arra, hogy Magyarország hosszú távon is meghatározó tagja lesz az európai közösségnek.
    Közölte, az euró atyjának, Lámfalussy Sándornak a születésnapjáig, április 26-ig tartó pályázatot írnak ki a magyar euró megtervezésére. A pályaműveket az euro@mszp.hu e-mail címre várják.
    Elmondta, a pályaműveket a május 1-jén állítják ki az MSZP városligeti majálisán, azokról a közönség szavazhat, majd a legtöbb szavazatot kapott pályázatokat a Pápai Gábor grafikus vezette szakmai zsűri kiértékeli és győztest hirdet.
    Közölte, a győztes egy őszi kétnapos brüsszeli utazást nyer.

 

(MTI)