Megosztás
2014.3.10.

Van egy összefogás, hiszen az Együtt-PM Választási Szövetség eleve öt különböző szervezet összefogásából született és ez a pártszövetség megállapodott a Szocialista Párttal azzal kapcsolatosan, hogy a választási rendszer által leginkább fontosnak tételezett területen, az egyéni választókerületekben van összefogás.

 

Ez az összefogás most olyan széles, amilyen széles tud lenni olyan szempontból, hogy melyek azok a szervezetek, amelyek között megvan a kellő bizalom és a politikai stratégiát illetően, hogy ilyen politológusan fejezzem ki magamat, megvan a kellő összhang. Azt, hogy ez az összefogás tud-e még bővülni más szervezetekkel, például a Demokratikus Koalícióval, ezt azt gondolom, ezt a kérdést akkor lehet föltenni, hogyha a megfelelő bizalom helyreáll a szervezetek között. 

 

http://premier.mtv.hu/Rovatok/Azeste.aspx

 

Budapest, 2013. november 19.

 

Forrás: www.mtv.hu