Megosztás
2013.10.25.

Dorosz Dávid független országgyűlési képviselő, az Együtt-PM szövetség politikusa pénteken Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: a Készenléti Rendőrség elmúlt években történő felduzzasztása és jogkörbővítése "egy újabb elitegység rémét vetíti előre".

Dorosz Dávid közölte, a hírek szerint most újabb hatáskört kap a Készenléti Rendőrség: minden budapesti rendezvényt ez a testület biztosíthat. Írásbeli kérdéssel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez, mi igaz a hírekből.

Azt mondta, Pintér Sándor és Orbán Viktor miniszterelnök a rendőrség egyetlen területét, a rendőrségi elitegységeket fejleszti. 13 milliárd forintot fordítanak a TEK-re évente, hogy az Orbán Viktort és a fideszes vezéreket védje - fogalmazott.

Szerinte Pintér Sándor és a Fidesz 2010-ben csaltak, amikor két hét alatt rendet, valamint erős rendőrséget ígértek.

Az ellenzéki politikus úgy ítéli meg, hogy a rendőrség soha ilyen gyenge nem volt a rendszerváltás óta, soha ilyen rosszul nem végezte a munkáját. Hozzátette: a bűncselekmények száma húsz százalékkal növekedett a kormányváltás óta, a felderítési mutatók pedig 1990 óta nem voltak ilyen gyengék.

Dorosz Dávid szerint a Fidesz "kizsigereli, megfélemlíti" az állományt, amelynek tagjai sokszor 90-110 ezer forintért járőröznek.

Azt mondta, az Együtt-PM olyan rendőrséget építene, amely elitegységek helyett a városok, a falvak biztonságát szolgálja, és emelné az illetményt a teljes állománynál. Az illetményemelés céljából módosító indítványokat nyújtanak be a jövő évi költségvetéshez - jelezte.

 

Budapest, 2013. október 25.

 

Forrás: MTI