szigetvari_viktor
Megosztás
2014.4.8.

Semmilyen kompromisszumot nem kötünk a frakcióalakításért.

Bár az országgyűlési képviselőválasztásoknak még nincs hivatalos eredménye, az előzetes számítások szerint az a legvalószínűbb, hogy az Együtt-PM jelöltjei közül négyen kerülnek be az új országgyűlésbe, így nincs meg a frakció alakításához szükséges törvényi létszám.

A választást követő napokban többféle találgatás is napvilágot látott arról, hogy az Együtt-PM milyen megoldással tudja ötfősre bővíteni politikusai létszámát, hogy önálló képviselőcsoportot alakíthasson. Ezek az - egyébként jogszerű - megoldások kivétel nélkül olyan forgatókönyveket feltételeznek, amelyek fontos kompromisszumok megkötésén alapulnának: az Együtt-PM-nek súlyos engedményeket kellene tennie a programja és/vagy a politikai identitása vonatkozásában.

Az Együtt-PM ilyen kompromisszumokat többé nem hajlandó megkötni. Elveinkből, önállóságunkból nem engedünk - ez számunkra április 6-a talán legnagyobb tanulsága.

E döntésünk mellett akkor is következetesen kiállunk, ha az azzal a következménnyel jár, hogy az új országgyűlésben csupán független képviselőként dolgozhatnak majd a politikusaink.

A jelenlegi politikai helyzetben az tehát a legvalószínűbb, hogy az Együtt-PM önálló frakció nélkül, alapvetően a parlamenten kívüli eszközök használatával fog hozzá ahhoz, hogy eredeti politikai célkitűzését, a korszakváltást megvalósítsa Magyarországon.

Szigetvári Viktor,
az Együtt-PM társelnöke