Megosztás
2013.9.16.

Nemmel szavaznak a PM képviselői a kormánypárt ombudsmanjelöltjére: az Együtt-PM nem tudja támogatni Székely László alapjogi biztossá történő kinevezését. Az elutasítást a párt képviselői csoportjának álláspontja szerint szakmai és emberi okok is indokolják.

 kép forrása: atv.hu

Székely László kiválóan képzett jogász, a környezeti jog kimagasló felkészültségű szakértője, aki azonban eddigi pályafutása során minimális alapjogi jártasságot sem szerzett. Talán ennél is nagyobb probléma, hogy nem ügyelt kellőképpen a jelenlegi kormánypárttól, és annak vezetőjétől történő távolságtartásra. A mai magyarországi viszonyok között az alapjogi biztos a jogállam egyik utolsó bástyája – az Együtt-PM álláspontja szerint erre a posztra csak olyasvalaki válaszható meg, akinek a jogállami elkötelezettsége és a pártfüggetlensége megkérdőjelezhetetlen. Székely Lászlót viszont eddig Orbán Viktor mindig akkor rántotta elő a kalapból, amikor valamilyen fontos ügyben - például a Duna elterelésének kérdésében - alibizni és időt húzni akart

A szövetség fenntartásait erősíti, hogy Székely László ombudsmanjelöltként nem kívánta megosztani az alapjogi biztosi pozíció betöltésére vonatkozó elképzeléseit a képviselő csoporttal. Aggályainkat fokozza továbbá az ombudsmanjelöltnek a Velencei Bizottsággal kapcsolatos magatartása is: mint emlékezetes, a kormány "bizalomvesztés miatt"  visszahívja a testületből Paczolay Pétert, az Alkotmánybíróság elnökét, és Székelyt jelölte helyette, aki nem tiltakozott a Paczolayt méltatlan helyzetbe hozó kormányzati húzás ellen (annak ellenére sem, hogy az ombudsman jogállásáról szóló törvény világosan kimondja: "az alapvető jogok biztosának a megbízatása összeegyeztethetetlen minden más állami, önkormányzati, társadalmi és politikai tisztséggel vagy megbízatással", vagyis Székely László jogszerűen semmiképpen sem vehetne részt a Velencei Bizottság munkájában).

 

A fentiekre való tekintettel Orbán bizalmasának ombudsmanná választását az Együtt-PM nem tudja jó szívvel támogatni. Erre a posztra olyan ember való, aki megalkuvás nélkül tudja és akarja képviselni az emberi jogokat, akár a Fidesz vagy Orbán Viktor érdekeivel szemben is. 

 

Párbeszéd Magyarországért képviselői csoportja

 

Budapest 2013.09.16