eskütétel
Megosztás
2014.5.6. |

Kiegészítő esküt tett az Együtt-PM-hez tartozó négy független országgyűlési képviselő kedden, az Országgyűlés alakuló ülésének napján.

Szabó Tímea a szövetség Parlament előtt tartott, keddi sajtótájékoztatóján elmondta: az alakuló ülésen a jogszabályoknak megfelelően elmondták a kötelező képviselői esküjüket, de a meggyőződésük és a választóknak tett ígéretük azt kívánja, hogy a szöveget kiegészítsék néhány olyan mondattal, "amelyben valóban hiszünk is".
Szabó Tímea ezt követően felolvasta a szöveget, amely szerint megesküsznek, hogy képviselőként azon fognak dolgozni, hogy helyreállítsák az alkotmányosságot és az emberi jogokat tiszteletben tartó jogállamot, Magyarországot visszavezessék az európai értékrendű országok közösségébe és megteremtsék a társadalmi béke, a szolidaritás és a gyarapodás feltételeit.
A szöveg egy-egy példányát Szabó Tímea, Bajnai Gordon, Kónya Péter és Szabó Szabolcs is aláírta.
Szabó Tímea szerint a következő négy évben egy olyan Országgyűlésben kell szolgálniuk a választóik érdekeit, ami a fideszes kétharmadnak és a megerősödött Jobbiknak köszönhetően "egy bábszínház lesz". Hozzátette, kevés és korlátozott beleszólásuk lesz a munkába, de mindent tőlük telhetőt meg kell tenniük azért, hogy választóikat képviseljék.

Budapest, 2014. május 6. - MTI -