Megosztás
2015.12.29. |

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a kormánynak a pártokkal és a vallási közösségekkel együtt, közös munkával kell megalkotnia az új egyházügyi törvényt. A PM úgy gondolja, hogy az Orbán-kabinetnek vissza kell vennie a hatalmi gőgből, ha azt akarja, hogy az Országgyűlés kétharmada a törvénymódosítás mellé álljon.

 

A kormány 4 éves ámokfutása felbecsülhetetlen károkat okozott egyes vallási közösségek életében: fontos társadalmi szolgálataikat (családgondozás, gyermek, ifjúsági, prevenciós programok, cigány-misszió, szociális és oktatási feladatok) kellett csökkenteniük vagy felszámolniuk, munkatársakat kellett elküldeniük, sok helyen emiatt szolgálataikat kellett befejezniük.

Az új egyházügyi törvényt 1848. március 15-ének szellemében kell megalkotni: „Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.". Az Országgyűlés előtt megbukott javaslat legnagyobb problémája az volt, hogy különbséget tett a vallási felekezetek között. Ez nemcsak méltatlan egy demokratikus országhoz, de az elbukott jogszabály a strasbourgi bíróság döntésének sem felelt meg.

A PM azt követeli a kormánytól, hogy az új egyházügyi törvény a címével összhangban ne csak az egyházak jogállásáról, hanem a vallásszabadságról is szóljon.

A Párbeszéd Magyarországért szerint azoknak az vallási közösségeknek, amelyek 2012. január elseje előtt teljes jogú, elismert egyházak voltak, azoknak most is annak kell lenniük. A PM továbbá felhívja a figyelmet arra, hogy az egyházzá nyilvánítást összekeverték az egyház finanszírozással. A kettőt továbbra is együtt kezelte a kormány, holott ezeket szét kell választani.

A PM felszólítja a kormányt, hogy a végleges törvényjavaslat előterjesztésével egyszerre, alakuljon egy olyan vegyes szakmai munkacsoport (kormány-ellenzék-vallási közösségek részvételével), amelyek áttekintik és felmérik az 1990. IV. tv 2011-es módosítása óta eltelt időszak anyagi, személyi és missziós kárait és készítenek egy olyan javaslatot, melyek anyagilag kárpótolják a meghurcolt közösségeket.

 

Budapest, 2015. december 29.

 

PM Sajtó

 

 

Új. Bal. Zöld.