Andy_Vajna
Megosztás
2015.8.19. |

Andy Vajnának közel 4 milliárd forintot fog átutalni az állam, mert a fideszesek megszavazták, hogy visszakaphassa a – haveri alapon szerzett – kaszinói után fizetendő koncessziós díjat. A Párbeszéd Magyarországért segít Andy Vajnának, hogy ebből az összegből létrehozza az Andy Vajna Alapítványt, amely az egészségügy, a szociális ágazat és az oktatásügy válságát fogja enyhíteni.

 

Nem elég, hogy a kormány úgy alakította át a szabályozást, hogy csak az Orbán-haverok (Vajna és Szima) üzemeltethessenek kaszinót, még a koncessziós díjat is visszaigényelhetik, ami az offshore-céghálót létrehozó Vajna esetében közel 4 milliárd forint lesz, csak idén. Nem kedvezmények kellenek, ellenkezőleg: különadót kell kivetni a kaszinókra, az internetes sportfogadásra, és be kell kötni a játékgépeket az adóhivatalhoz, mert jelenleg nem is tudható mekkora a tényleges bevétel.

Felháborító, hogy miközben éhbérért dolgoznak a szociális dolgozók, naponta halnak meg betegek azért, mert nincs elég orvos és ápoló, egyes iskoláknak pedig még a rezsijére sem jut pénz, addig az Orbán-klán újabb és újabb milliárdokat osztogat a haverjainak.

A PM szakmai, szakértői segítséget nyújt Andy Vajnának, hogy az államtól visszakapott összegből létrehozhassa az Andy Vajna Alapítványt, amely az egészségügy, a szociális ágazat és az oktatásügy válságát fogja enyhíteni, offshore-mentesen, átláthatóan. 

Budapest, 2015. augusztus 19. 

Dr. Erőss Gábor

a PM elnökségi tagja, józsefvárosi önkormányzati képviselő

 

(fotó: origo.hu)