Megosztás
2016.2.20. |

A PM is támogatja az állatkínzás elleni hatékonyabb fellépést!

Az utóbbi hetekben sorra napvilágra kerülő, állatkínzásról szóló hírek a hivatalos állatvédelem számos szabályozási, eljárási és szemléletbeli problémájára világítanak rá. A Párbeszéd Magyarországért (PM) üdvözli az állatvédő szervezetek közös demonstrációját, mert szinte csak az ő áldozatos munkájuk és kitartó küzdelmük működteti a magyar állatvédelmet. A párt szerint égető szükség lenne hatékonyabb állami szerepvállalásra: a törvényi keretek újragondolására, az állatvédelem intézményrendszerének fejlesztésére és a szemléletformálásra is.

 

Az állatok durva bántalmazásának szigorúbb büntetéséhez az eljáró hatóságok számára is egyértelmű szabályozásra van szükség, az állatok „dolog” helyett külön jogi kategóriába sorolása elengedhetetlen a hatékony fellépéshez. Enyhébb büntetési tételként pedig fontos az állatokkal kapcsolatos, nevelő célzatú, közérdekű munkavégzés bevett gyakorlattá tétele. 

A gyepmesteri telepek állatvédelmi szempontú fejlesztése mellett több jogkört és az ehhez járó finanszírozást kell adni a civil állatmenhelyeknek is, hiszen számos állami feladatot látnak el, de szinte csak adományokból működnek. A PM szerint pedig a legfontosabb a megelőzés: segíteni kell a civilek szemléletformáló munkáját, a tananyagba kell integrálni az állatvédelemmel és az etikus bánásmóddal kapcsolatos ismereteket, nemcsak a társállatokra, a haszonállatokra vonatkozóan is.  

 

Budapest, 2016. február 20.

Szabó Rebeka

a PM szakpolitikusa, Zugló alpolgármestere

 

Új. Bal. Zöld.