Megosztás
2015.10.5. |

A Párbeszéd Magyarországért (PM) visszaemelné az alaptörvénybe a lakhatáshoz való jogot, egészséges lakhatáshoz való jogként - mondta a párt VIII. kerületi önkormányzati képviselője hétfőn Budapesten.

 

    Erőss Gábor a lakhatás világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón hozzátette, a PM azt javasolja, hogy alakuljanak szociális lakásügynökségek, továbbá vezessenek be plafont az albérleti díjakra.
    Az elnökségi tag beszélt az "elsőként lakhatás tervéről", amely az önkormányzati lakásszektor bevonásával megakadályozná, hogy utcára kerüljenek az emberek, illetve biztosítaná, hogy az utcára kerültek újra lakhatáshoz jussanak.
    Szabó Tímea társelnök azt mondta, Magyarországon 2,5 millió embert érint a lakhatási szegénység. Kiemelte, hogy több mint félmillió ember, köztük 170 ezer gyerek él wc nélküli lakásban. Minden negyedik magyar olyan helyen lakik, ahol lyukas a tető, penészes a fal vagy rohad a padló, és a lakosság tíz százaléka nem tudja telente fűteni a lakását - folytatta, hozzátéve: évente ötszázezer kilakoltatási eljárás indul meg és ötezren kerülnek az utcára.
    Szabó Tímea kitért arra is, hogy jelenleg háromszázezer lakás áll üresen, ezért szerinte csak politikai akaratra lenne szükség a probléma megoldásához.
    A párt aktivistái két, több méter magas házmakettet állítottak fel kartondobozokból a sajtótájékoztató helyszínén.



MTI 2015. október 5., hétfő 12:32