Megosztás
2014.11.18. |

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a kedden elfogadott jövő évi adócsomag a korábban "bejelentett, Varga Mihály-féle, 1700 milliárdos megszorítás" kezdete.

 

    Erről Szabó Tímea PM képviselő beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. A PM társelnöke azt mondta, nem lehet olyan gazdaságpolitikát folytatni, amelynek során egyre több adót vezetnek be.

    Az új adócsomag újabb lendületet ad a társadalom kettészakadásának és a középosztály lecsúszásának, növeli a megélhetési költséget, s csökkenti a jövedelmeket.

   Az ellenzéki politikus felszólította a kormányt, hogy ehelyett olyan gazdaságpolitikát válasszon, amelynek nyomán megerősödik a forint és működő tőke áramlik be. Egyúttal azt kérte, hogy állítsák meg az elszegényedést és gondolkozzanak el a többkulcsos adórendszer visszaállításán.

(MTI alapján)