Megosztás
2013.8.8.

Somfai Ágnesnek, a Párbeszéd Magyarországért fővárosi képviselőjének a tiltakozáson elhangzott beszéde:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

Köszöntöm Önöket és köszönöm, hogy eljöttek azért, hogy közösen tiltakozzunk a trafikkoncessziók igazságtalan kiosztása ellen! Köszöntöm azokat is, akik azért nem lehetnek itt, mert félnek. Félnek, hogy az arcuk bekerül egy adatbázisba és a hatalom majd bosszút áll rajtuk. Egyre többen félnek ebben az országban, félnek a véleményüket elmondani és vállalni. Nem szabad, hogy ez így legyen!

Trafik tiltakozás Budafok

A trafikmaffia nem csak olyan jelenség, amiről az újságban olvas az ember, a trafikmaffia jelen van a mi kerületünkben is! A trafikügy jól mutatja, hogyan épül ki hazánkban egy olyan maffiaállam,  amely nemzeti demagógiába burkolva, és egy bábként működő fideszes kétharmad támogatásával jogtalanságot és kiszolgáltatottságot hoz az embereknek. A maffiaállam fő célja a haszonszerzés, a közpénzek magánzsebekbe tömése. A trafikmutyi jól mutatja, mennyire elszemtelenedett ez a hatalom, hiszen már nem is titkolják, hogy nagyrészt a hű barátok nyertek az igazságtalan pályázaton! Már arra sem figyeltek, hogy elfedjék, kik állnak a dohányboltot üzemeltető cégek mögött! Azt hiszik, hogy velünk mindent meg lehet csinálni!

Magyarországot mutyiországgá és maffiaországgá változtatták: gondoljunk arra, hogy a trafikokon kívül mi történik a pénztárgépekkel, a patikákkal, a takarékszövetkezetekkel és a termőföldünkkel!

A helyi Fidesz szerint rendben voltak a pályázatok. Számukra lehet, hogy rendben voltak, de hogy lehet az, hogy a 26 kerületi trafik közül 9 mögött ugyanaz a fantomcég áll? Hogy lehet az, hogy a Fidesszel szoros üzleti kapcsolatot ápoló haver áll három trafik mögött? Hogy van az, hogy két trafik esetében a szálak ahhoz a hírhedt Continental dohánycéghez vezetnek, amelynek az emberei  magát a koncessziós törvényt írták? Hogy lehet az, hogy egy másik cégtől a felcsúti labdarúgásig jutunk? Miért van az, hogy nem kap koncessziót, aki itt a szomszédban 35 éve üzemeltet trafikot, miközben tőle tíz méterre egy balatonfüredi cég új nemzeti szégyenboltot nyitott? A dohányárusítás államosítása nem szorítja vissza a dohányzást és nem biztosít megélhetést a családi vállalkozásoknak, a munkanélkülieknek, a nagycsaládosoknak. Pár havernak viszont busás hasznot biztosít nem kevesebb, mint húsz évre! Azokért a trafikosokért jöttünk ide, akiknek elvették a megélhetését!

Látható, minket hülyének néz a hatalom! Szokjunk le tehát! Szokjunk le a klientúra-építésről! Szokjunk le a korrupcióról! Szokjunk le a Fidesz-KNDP-ről!

Fontos mindenkinek tudnia, hogy mindehhez nem kell árkokból tüzelnünk egymásra. Nem kell, hogy fantomok ellen vívjunk beteges szabadságharcot, ahelyett hogy európai Magyarországot építenénk! Egy év múlva választások lesznek. De változás csak akkor lesz, ha a választási győzelem egyben korszakváltást is hoz. A korszakváltás első lépése pedig a kormányváltás – az, hogy búcsút mondunk Orbán Viktornak, és a maffiakormányzásnak!

Köszönöm szépen.