Megosztás
2013.7.22.

 Budapest, 2013. július 22., hétfő (MTI) - A Párbeszéd Magyarországért (PM) kezdeményezni fogja, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park adja ki azokat az adatokat, amelyek alapján eldöntötték, hogy miért ne kapjon lápi védelmet egy kétszáz hektáros terület a Zala megyei Szévíz-völgyi lápréten - jelentette be hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Rebeka.

    A független országgyűlési képviselő a Nol.hu információira hivatkozott, amelyek szerint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park illetékesei helyszíni vizsgálatok, illetve a korábbi Natura 2000-kijelölés alapján az ökológiailag és geológiailag egységes területet - amelyen évtizedek óta tőzeget bányásznak - teljes egészében lápnak nyilvánították. A Vidékfejlesztési Értesítő felsorolásából viszont kimaradt az a 200 hektár, amelyet a miniszterelnök édesapjához és testvéréhez köthető Gánt-Kő és Tőzeg Kft. művel - olvasható a cikkben, amely szerint itt szabadon folytatódhat a bányászat, míg a szomszédos bányatelkeken le kell állni a kitermeléssel. 
  Szabó Rebeka kiemelte, hogy Magyarországon a lápok védettek. Hangsúlyozta, hogy a "rendkívül szubjektív" hatósági eljárásnak viszont tág teret adott az a márciusban elfogadott törvénymódosítás, amelyik alapján törölni lehet a lápjegyzékből azokat a területeket, amelyeket nem minősít külön hatósági határozat védetté.
    A Párbeszéd Magyarországért véleménye szerint elsődleges a természeti értékek megőrzése - hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: szükség lenne a lápok védettségi definíciójának pontosítására és felül kell vizsgálni az azokon folyó gazdasági tevékenységeket is, de ezt nem a "politikaközeli csoportok" érdekei, hanem szigorú szakmai kritériumok alapján kell megtenni.

Forrás: MTI