Megosztás
2015.1.18. |

70 évvel ezelőtt, 1945. január 18-án szabadult fel a budapesti gettó. Ezen a napon a zsidóüldözésekre, a Holokauszt áldozataira emlékezünk, és megfogadjuk, hogy többé sosem engedjük elharapódzni a gyűlöletet. Egyetlen otromba politikus verte csak fel az ünnep csendjét: Orbán Viktor, aki a mai emléknapon is idegenellenes indulatokat szított rádiónyilatkozatában.

 

Az 1920-as években megszületett zsidótörvényekkel kezdődött folyamat végső állomása volt a budapesti gettó létrejötte és a magyar holokauszt. A mai napon azokra emlékezünk, akiket származásuk alapján bélyegeztek meg, üldöztek és gyilkoltak meg. Minden ilyen emléknap lehetőség a tanulságok levonására, és a fogadalomra: hazánkban ilyen többé nem történhet meg! Nem különíthetnek el gyerekeket a származásuk miatt, mint ahogy a bűnbakképzés és a gyűlölet sem nyerhet többé teret, nem válhat hivatalos politikává. 

 

Orbán Viktor mégis a mai emléknapon folytatta a „harcot”, a bűnbakképzést és az uszítást. A közrádió „Vasárnapi újság” című műsorában fejtette ki, hogy szerinte ki mindenki tör vesztünkre. Bűnös Brüsszel, mert nem véd meg, és bűnösök a menedékkérők, mert „ügyvédek készítik fel őket”, „tömegesen”, hogy „mit tegyenek”. Kérjük, hogy  miniszterelnök legalább az ilyen emléknapokon kímélje meg a magyarokat üldözési mániájától és idegenellenes rögeszméitől! István királyunk szavaival szólva: „a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsd és becsben tartsad!” 

 

Budapest, 2015. január 18.

 

                                                          Párbeszéd Magyarországért