Szabó Tímea
Megosztás
2017.2.10. |

A Párbeszéd szerint 2016 a gyász éve volt a magyaroknak, miközben kizárólag az "orbáni tolvajfejedelmek" jártak jól.

    Szabó Tímea, az ellenzéki párt társelnöke pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatóján kifejtette, a magyarok elvesztett jólétük, és a külföldre vándorolt rokonaik mellett az "Orbán Viktor által elárult jövőjüket" is gyászolhatták.

    Kijelentette, a miniszterelnök évértékelője évek óta nem a valóságot tükrözi, továbbá a dolgozók és munkát vállalni akarók helyett saját elitjének szól.

    "Orbán Viktor udvartartásában jól teljesítenek a korrupciólovagok" - fogalmazott Szabó Tímea, majd példaként említette, hogy "Rogán Antal helikopterrel repked, Mészáros Lőrinc még a kerekesszékes gyerekek alól is kilopja a fóti gyermekotthont".

    Hangsúlyozta, míg "Orbán Viktor büntette a szegényeket", addig a Párbeszéd több tonna tűzifát és több ezer adag ételt osztott ki, továbbá kiálltak az egészségügyben dolgozók elnyomása ellen. Szabó Tímea emlékeztetett az alapjövedelemről szóló javaslatukra, és azt mondta, "idén is folytatjuk a harcot". Ígéretet tett arra, hogy elszámoltatják az "összes kis és nagy fideszes tolvajt".

 

Budapest, 2017. február 10.,  péntek (MTI)

 

Nekünk mindenki számít!
Csatlakozz!